Szalai Nóra tud valamit. Ő a kitalálója, /szakmai/ irányítója, tanára, "arca" annak az 5 perc angol nevet viselő vállalkozásnak, amely - 2012 után - ismét megnyerte a Macmillan Dictionary Love English Awards "legjobb honlap" versenyét. A díj elnyerése főként azért nagy szám, mert a jelöltek közül a népítélet, vagyis az internetes szavazatok alapján kerültek az első helyre, vagyis - nyilván - a tanulók döntöttek. Csak megjegyzem: a második helyen egy anyanyelvű tanárnő magánvállalkozásának oldala, a Perfect English Grammar  végzett, a harmadik pedig egy nagyágyú, a British Council Learn English honlapja lett. Nem ünneprontás, sőt: nekem a British Council e-learningje a személyes kedvencem amúgy, igaz, én leginkább a tanároknak szóló oldalakat szoktam látogatni. Most persze fanyaloghatnék, hogy ez nem a "szakma", hanem a netes látogatók által kialakított sorrend, meg hogy a szavazó nem azonos feltétlenül a tanulóval. Na és? Szerintem az önmagában érdem, ha valaki ilyen számban tud rajongókat, szimpatizánsokat mozgósítani.

És hogy mit tudhat még az 5 perc angol? Ismeri, ismerheti a felhasználóbarát távoktatás, online megjelenés szabályait, anélkül hogy bármilyen, forradalmian új technikai megoldást alkalmazna, tudja, tudhatja a tananyagkészítés, -szerkesztés e-learningre vonatkozó szabályait, legyen szó a tartalom darabolásáról-összeállításáról vagy például hangvételről, stílusról. /A nép döntését elfogadva csak zárójelben jegyzem meg: engem kicsit zavarnak a helyenként felbukkanó helyesírási hibák./

Az 5 perc angol a jelek szerint tud mást is. Van például működő üzleti modellje, jó marketingje, ahogy az ingyenes, "bit-size" online kurzust néhány év alatt körbeépítette termékekkel /magazin, könyv, webshop stb./, illetve szolgáltatásokkal /szintfelmérés, vizsgainformáció, nyelviskola-kereső stb./ és avatott UI-tervezője, hogy mindezt áttekinthetően, ügyesen tudja tálalni.

Ha hivatásos kattintásvadász, mondjuk egy online hírportál szerkesztője lennék, ezt a címet adnám: Ma éjfélkor eljön az igazság pillanata. Eddig az időpontig lehet ugyanis elektronikusan beadni a felvételi jelentkezéseket az egyetemek-főiskolák szeptemberben induló évfolyamaira. Mindenhová, a távoktatási tagozatokra is, vagyis ha az igazság pillanatát emlegetni erős túlzás is, azt talán kimondható: a jelentkezők érdeklődése vagy érdektelensége sok mindent jelez az e-learning állapotáról és a fejlődés rövid távú esélyeiről. A felsőoktatási intézmények ma az Egyesült Államoktól Európán át Kínáig vagy Indiáig mindenütt a távoktatás élharcosai. Ott  - mint az előző posztban egy amerikai példán bemutattam - születnek ilyen helyzetelemzések. Mi miért ne tehetnénk meg mi is ugyanezt Magyarországon? Persze nem most, hanem akkor, ha már elkészültek az első jelentkezési statisztikák a 2015-ös évről. Addig nézzük a kínálatot.

Nem akarnék ünneprontó lenni, de... De a 36 tételből álló találati listán a főiskolák mellett csak három egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, továbbá az Óbudai Egyetem és a Szent István Egyetem hirdet távoktatásos képzést. A szakok túlnyomó többsége amúgy gazdasági jellegű, elvétve bukkannak fel műszakiak vagy társadalomtudományiak, klasszikus bölcsészetit vagy természettudományit nem találtam közöttük. Mint ahogy mesterképzést sem, a felsorolásban a legtöbb az alapképzés, számomra meglepő módon több, mint a felsőoktatási szakképzés. Ja, és mindegyik intézmény minden szakja - talán értelemszerűen /?/ - önköltséges.

Egy évvel korábban, vagyis tavaly a felvi.hu összesített statisztikája ilyen számokat mutatott:

Első helyes jelentkezők megoszlása képzési szintek és munkarendek szerint
2014. általános eljárás (minden finanszírozási forma)

A kerekítéseket leszámítva ez nagyjából azonos a 2013-ban tapasztaltakkal:

Illúzióink tehát ne nagyon legyenek azért. Majd meglátjuk.

A távoktatás - mondják, mondom - egyik nyilvánvaló előnye a határtalanság. Az, hogy - ha nincsenek nyelvi akadályok, tehát elég jól tudok angolul - fizikai korlátok nélkül járhatok szingapúri, amerikai vagy holland egyetemre, láthatom, mit oktatnak mondjuk projektmenedzsment címszó alatt Indiában és mit Angliában. Az e-learning terjedése azonban, mint ezt az előző posztomban igyekeztem megmutatni, az euroatlanti térségben mintha megtorpanni látszana. A lassulás más forrás szerint is bekövetkezett.  Kifulladt volna a forradalmi lendület? Mi fogyott el? Az oktatók? A kurzusok? A diákok? Ez utóbbi részben biztosan igaz, ha hihetünk annak a tapasztalatnak, amely szerint az érdeklődés fékeződése visszavezethető a diákok növekvő elvárásaira is.

Nem tudom. Akár azt is hihetem, hogy az e-learning-dinamika csökkenése természetes jelenség, amikor a /túl?/ gyors fejlődést a helykeresés, az oktatásba való szerves beépülés követi. Emlékeztetőül még egyszer beidézném azt a felmérést, amit az előző poszt végén már belinkeltem, és ami egyértelműen sugallja: eljött az ideje annak - Amerikában is - hogy az informatikai fejlesztők bevárják a felhasználóikat, vagyis az oktatási intézményeket, tanárokat és a hallgatókat. Lehet, hogy ezt a fejlesztők máris érzékelték? Gyanús. Az Index hírportál egyebek mellett a következőket írta  az idei londoni oktatástechnológia világkiállításról.  "A kiállítás szoftverrészlege volt a legszegényesebb, apró 1-2 négyzetméteres standokon kis cégek kínáltak olyan cd-ket, amik az elmúlt tíz évben bármikor készülhettek volna. Külön ijesztők a kicsiknek szánt programok, ugyanis teljesen egyformák, egyforma a grafikájuk, ugyanazt a négy színt használják és ugyanazt a betűípust (Comic sans, mi más). Vagy teljesen tökéletesre forrott ki a kicsiknek szánt programok világa, vagy senkinek nincsen semmi ötlete." 

Az e-learning a jelek szerint amúgy is a helyét keresi az oktatási rendszerekben. Az mára kiderült, erős túlzás ezt a formát általános csodaszernek tekinteni. Nem lehet nem észrevenni, hogy az online tanulás mellett újabban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a kevert, a tantermi oktatást az online formával kombináló "blended" változatok, illetve a flipped learning, ami az otthoni, elektronikus tantárgy-elsajátítást kombinálja az anyag osztálytermi feldolgozásával. A diplomát adó online képzések túlnyomó többsége például csak részben abszolválható otthonról. Mindezek mellett létezik olyan, vállalati tréningekre szakosodott oldal is, amely sorozatszerűen ír arról, mi mindenre nem jó a MOOC. 

De Amerika messze van. Érdekes ez egyáltalán Magyarországról nézve? 

Nem szeretnék a számok bűvöletébe esni. Pláne, ha azok a jövőt, az elkövetkező évek tendenciáit igyekeznek előrevetíteni. Megnézem, összevetem őket a magam esze, tudása szerint, és passz. Azt meg végképp elkerülném, hogy ezekből messzemenő következtetéseket vonjak le, elméleteket kreáljak civilizációk felemelkedéséről és hanyatlásáról.

Ezek a magyarázkodások mindig úgy folytatódnak: de... És az érdekesebb rész itt ilyenkor jön. Tehát e-learning.  Akárhová nézek, azt látom, a távoktatási ipar masszív bővüléssel kalkulál 2015-ben, illetve a következő néhány évben. Ez evidencia, közhely. December-január folyamán tucatnyi előrejelzésbe futottam bele, és - bár a számok némiképp eltértek - mindenki ugyanezt valószínűsítette. Idézzünk fel közülük egyet, az általam legutóbb olvasottat, az elearningindustry prognózisát.Talán pontosabb lenne simán diadaljelentésről beszélni: 10 százalékos világpiac-bővülésről, a mobilos távoktatás piacának 18 százalékos, az oktatási folyamatot vezérlő rendszereknél  25 százalékos növekedésről. Van viszont közöttük egy lista, amit külön is érdemes beidézni. "The growth rate of self-paced eLearning by country is 

1. India: 55 százalék
2. Kína: 52 százalék
3. Malajzia: 41 százalék
4. Románia: 38 százalék
5. Lengyelország: 28 százalék
6. Cseh Köztársaság: 27 százalék
7. Brazília: 26 százalék
8. Indonézia: 25 százalék
9. Kolumbia: 20 százalék
10. Ukrajna: 20 százalék"

A forrás az ambientinsight.com. Fogalmam sincs, mennyire tekinthető hitelesnek a lista, igazak-e a százalékok, illetve hogy jönnek ki. De azért eljátszanék a gondolattal, mi van, ha tényleg megbízhatóak az adatok, ha nem is a növekedési százalékok szempontjából, de legalább a lista top 10 országa e-learningben nagyjából tényleg a leggyorsabban fejlődő csoport. 

Az ázsiai "tigriseknek", gyanítom, mindenképp ott a helyük, annak alapján, amit informatikai fejlődésben évek óta mutatnak. Kínaiul nem tudok, de azt látom: India - angol nyelvű - elearning-ipara nagyon ott van, legyen szó IT-háttérról, MOOC-okról, vagy blogolásról. De vajon mi zajlik ma Közép- és Kelet-Európában? Mert Romániát még csak-csak érteni vélem a már egy korábbi bejegyzésben is emlegetett állami táblagépakció miatt, de bevallom, a többiekről, Lengyelországról, Csehországról, és Ukrajnáról távoktatási szempontból nem sokat tudok. Talán annyit még, hogy közülük páran  - ezen belül kisebb mértékben Magyarország is -  tanügyi exportoffenzívába kezdtek, s egyre nagyobb számban sikerül becsalogatniuk a továbbtanulni vágyó  külföldieket. egyetemisták számát. Ukrajna, ami viszont háborús övezet és gazdasága a csődközelben támolyog, kakukktojás: itt mondjuk egy kicsit elfog a bizonytalanság az adatok hitelességét illetően. Magamnak is mondom, érdemes lenne megvizsgálni, milyen is az e.learning helyzete ezekben az országokban.

És persze azt is tudom: a százalékos növekedés nem jelent abszolút értelemben vett fejlettséget: a távoktatás alkalmazásánál két százalékról 22 százalékra eljutni nem könnyű, de még mindig könnyebb, mint mondjuk 76-ról 96-ra. Ahogy az is, minél később "robbant" egy ország, annál meredekebb növekedési grafikont képes produkálni - már, ha van pénz és a szabályozási környezet is kedvező.

Ez, vagyis a piac telítettsége magyarázhatja, hogy a nyugat-európai országok egyike sem fér fel a növekedési toplistára, mint ahogy nincs ott a korszerű távoktatás és élethosszig tartó tanulás műfajteremtője, az Egyesült Államok sem. Ráadásul úgy tűnik, leginkább Amerikában hallatszanak egyre inkább technológiai szakadékot, mivel - mint erre az EDUCAUSE kutatása rávilágított - az  oktatók és intézményeik egyre kevésbé tudnak lépést tartani a technikai fejlődéssel.

Lassan befejezem ám a nyafogást a "mi minden lehetne, ami nincs" tárgykörében. Pedig lenne még mit mondani, például a szakmai képzésekről, szakismeretek oktatásáról. És nem is csak azért, mert a kormányzat frissen támadt gerjedelme a szakképzés megerősítésére önmagában generál majd folyamatos továbbképzési igényt /akár az élethosszig tartó tanulás koncepciója jegyében is/, s e célra kiválóan alkalmasak lehetnének a távoktatásos vagy kevert kurzusok. Ráadásul az Országos Képzési Jegyzék szerinti szakmák száma a 2012-ben indult reform nyomán megfeleződött, korábban önálló szakmák olvadtak össze szakmacsoportokká, ettől viszont drágult és hosszabb lett az OKJ-képzés. Ez idáig rendben is van. Az viszont talán nem, hogy ha valaki - és ez személyes tapasztalat -  csak úgy hobbiból, saját hasznára szeretné kitanulni valamit /nálam ez a kerékpárszerelés lett volna/, de nem akarna éveken keresztül forintszázezrekért általános műszerésznek tanulni /ide került modulként a kerékpárszerelés/, immár egy éve nem talál ilyen kurzust. Pedig erre egy alkalmazás vagy kevert formájú pár hónapos oktatás éppen megfelelő lehetne.

Aztán folytathatnám a hiánylistát a nagy sajtóvállalkozásokkal, pontosabban a hírportálokkal. Saját forrásokból, IT-fejlesztőik segítségével szerintem nem túl nagy ráfordítással létre lehetne hozni olyan nyílt e-learning piactereket, amelyekre bizonyos szűrés után bárki feltehetné a saját képzését. Ha rövid távon pénzben nem is, reklámban, a tanulói korosztályok "odaláncolásában" biztosan hozna a konyhájukra. Ja, és indíthatnának rajta saját online újságíróiskolát, stúdiót akár térítésért, s a legtehetségesebbeket gyakornokként foglalkoztathatnák /akár a tandíj visszatérítésével, "ösztöndíjasként"./

Van azért pozitívum is. A legnagyobbat úgy hívják, Támop, Társadalmi Megújulás Operatív Program, leginkább annak az oktatás fejlesztését, korszerűsítését, a pedagógusok továbbképzését segíteni hivatott programjai. Egészen konkrétan: a pedagógusképzés forrásainak témagazdája egy tavalyi interjúban úgy nyilatkozott, a programok kétharmadát blended, vagyis kevert típusú képzésként képzeli el. Ez - feltételezve, hogy a pénzek a megfelelő helyre kerülnek - önmagában is hatalmas lökést adhatna a magyar e-learning fejlődésének, hiszen pont ott, a pedagógusok, vagyis a potenciális instruktorok, tananyagfejlesztők körében csinálhat kedvet a távoktatáshoz, oldhatja a tradicionalizmust, ahol a legnagyobb szükség volna rá.

Az előző blogomban említett szellempláza-jelenségre gondolok. Tavaly nyáron a Mathias Corvinus Collegium és a Webuni közös felmérést készített a magyarországi e-learning helyzetéről. Az a közleményből nem derül ki ugyan, hogy hányan és kik voltak a válaszadók, a fő megállapítás azonban a piacot kicsit is ismerők számára aligha meglepetés: jelenleg nincs elég tananyag, ami komoly gátja a fejlődésnek. Mert ha nincs mit tanulni, diák, sőt érdeklődő sem lesz.

Azért az a kérdés is motoszkál bennem: a távoktatók, főképp a piactereket fenntartók vajon megtesznek-e mindent saját maguk reklámozásáért akár úgy, hogy ingyenes kurzusokkal szoktatják oda a tanulni vágyókat? Válasz helyett rögzíteném a január 21-iki állapotot. Az oktatási anyagokat kívülről befogadó oldalak közül az E-kikötő nyolc, főképp munka- és tűzvédelmi tárgyú, valamint négy személyiségfejlesztő programot kínál, pénzért, 5 ezer és 12 ezer forint közötti áron, a Webuninál vegyesebb profilú a 20 tananyagból álló kínálat, s ebből hét tanfolyam ingyenes, míg az EasyLearn listáján 28, informatikai, vállalkozási, illetve nyelvkurzus szerepel, közülük 13 az ingyen tanulható.

A Diplomamentő Program részbeni vagy teljes digitalizálásán túl is lennének még ötleteim. Címzettjeik továbbra is az állami szervek. Itt van mindjárt a határon túl élő magyarok anyanyelvtudásának, kultúrájának, identitásának erősítése. Magyarország központi forrásból sok-sok milliárd forintot költ erre a célra, finanszírozza az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a magyar kultúra terjesztésére szakosodott intézménye, a Balassi Intézet. E szervezet vezetőinek pedig  még csak messzire sem kellene menniük, hogy működő e-learning megoldással találkozzanak: velük egy fedél alatt működik a Mathias Corvinus Collegium, ahol középiskolásoknak van online oktatás. És tucatszám léteznek még állami, félállami vagy magán közhasznú szervezetek, szövetségek, alapítványok, vannak aktivisták, hivatásosok és önkéntesek, aki magyart tanítanak, történelemórákat tartanak, vasárnapi iskolákban oktatnak. Vagy éppen könyvadományt gyűjtenek és juttatnak el a kisebbségi vagy szórványterületekre, esetleg az amerikai diaszpórának.

Nem vitatom a személyes kapcsolattartás fontosságát /bár a határokon átívelő közös online tanulásnak-chatelésnek is meglenne az értéke/ és nem célom az sem, hogy rontsam a hivatásos kultúrmisszionáriusok bizniszét vagy lekicsinylően fúrjam az ösztöndíjasok, önkéntesek munkáját. Abban azonban biztos vagyok, a támogatásnak legalább egy töredékét érdemes lenne távoktatásos nyelvkurzusokra, a magyar írott kultúra értékeit, történelmi ismereteket játékosan, könnyedén oktató programok, alkalmazások kifejlesztésére fordítani. Akár célcsoporthoz szabottan: mást kapjon, másképp kapjon a magyar gyökerekkel rendelkező gyerek Clevelandben vagy New Yorkban, megint mást a Mura vidékén, illetve mást a  Székelyföldön vagy a Csángóföldön.

Pont ez utóbbi példáknál hallom a felhorkanást: az ott élők szerény anyagi körülményeiről, számítástechnikai hátrányairól egyfelől, másfelől meg azt, hogy a globalizmus ügynökeként halálra ítélném a még élő nemzeti hagyományt. Való igaz, én - bár félig magam is a Székelyföldről származónak mondhatom magam - nem tekintek "működő skanzenként" ezekre a területekre. Szerintem az identitás és hagyományok őrzésének van, kell legyen XXI. századi módja is. Mert a nemzet kultúrájának megőrzése mellett nálam elfér, sőt kívánatos, ha valaki a jövőképébe is be tudja illeszteni a magyar identitást.  Ja, adományként pedig nem csak könyveket, hanem laptopokat, táblagépeket is lehet gyűjteni, kijuttatni. Arról nem is szólva, hogy ha mi nem, a tervek szerint megteszi majd ezt a Románia, ahol minden iskolást táblagéphez akarnak - ingyen - juttatni.

 Ez akár a Magyarországon is jótékony hatással lehetne az e-learning-piac fejlődésére. Kinevelődne  - állami segítséggel - egy oktatói és instructional designer /Mi lehet ez magyarul? Oktatástervező?/ gárda, lenne valamilyen keretszabály a minőségre. Meg reklám: ami kedvet csinálna a diákoknak - akár itthon is - az e-tanuláshoz. Márpedig erre mind szükség is lenne. A magyar e-learning engem kicsit egy elhagyott szellemplázára emlékeztet: vannak üzletek, ám a többségük ki sem nyitott még, az épület kong az ürességtől. Se áru, se vevő.

Számoljunk! Szerény becsléseim szerint magyar lakosság angoltudásának hiányosságai legalább 10-15 éven át fennmaradnak, vagyis ennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy statisztikailag mérhető módon javuljon a nyelvismeret. Akkor is, ha a középiskolai angolórák színvonalának emelése állami prioritás. Bekalkulálom azt a kormányzati elképzelést az is, hogy mi van, ha a felsőoktatásba való belépés előfeltétele lesz egy középfokú nyelvvizsga. Nagyvonalú leszek, és nem térek ki most arra, hogy mennyit ér egy középfokú tudás, elég-e mondjuk arra, hogy valaki egy stanfordi biológiakurzust online elvégezzen. /Egyébként nem./

Ráadásul a javulás alulról indul majd felfelé /ha egyáltalán/, vagyis a ma 25+ korcsoportokat még mindig nem fogja érinteni. Ha egyáltalán, mondom, némi kétkedéssel figyelve az eddigi központi intézkedéseket.

Egyáltalán nem hiszem, hogy az e-learning Magyarországon komoly vetélytársa lesz majd a hagyományos egyetemeknek. Ha mégis, akkor is csak az ittenieknek, abban a formában, hogy lesznek diákok, akik X egyetem vagy főiskola távoktatási tagozatán, esetleg kevert oktatásban szereznek majd diplomát, s nem a "bejárós" tagozatokon. Amúgy azt gyanítom, ha egy 18-20 éves, valamely nyelvet - mondjuk az angolt - jól beszélő diák "külföldi tudást" szeretne magába szívni, akkor alighanem a külföldre utazásban és ottani tanulmányokban gondolkodik, feltéve, hogy ezt megengedheti magának. Ennek oka lehet az általam már sokszor emlegetett presztízskülönbség a jól bevált, hagyományos, illetve a távoktatásos, X-es diplomák között /ez a megkülönböztetés amúgy az itteni intézményeknek is járható út/, de az is, hogy a tanulók a kint szerzett külföldi egyetemi végzettséggel együtt kapcsolatépítést, ottani munkát, karriert is remélhetnek, inkább, mintha csak chatfórumokon találkoznának tanárral-diáktárssal.

Szerintem nincs dráma: nem hiszek gyökeres felfordulásban, tömeges oktatói állásvesztésben az e-learning miatt. Inkább a pozitívumot látom: a nyelvtudásbeli hiányosságok az elkövetkező másfél évtizedben akár jótékony hatással is lehetnének a magyarországi távoktatás fejlődésére. A szolgáltató cégek és a nyelvoktató magánvállalkozások, mint ez az előző posztokból kiderült, már rárepültek a lehetőségre. De miért csak ők? Az egyetemek-főiskolák  - mondjuk azok, ahol a bölcsész- és tanárképző karokon nyelvi intézetek működnek - miért nem ugranak bele legalább az online nyelvoktatási bizniszbe? Pedig a nevük, presztízsük nehezen behozható reklámelőnyt jelentene a kisvállalkozókkal, magántanárokkal szemben. Kérdés: ha én indítanék mondjuk egy felvételi előkészítőt leendő bölcsészeknek vagy közgazdászoknak egy kft-nevében, esetleg én ugyanezt úgy csinálom, hogy van egy papírom az ELTE-től vagy a Corvinustól, melyik lesz a népszerűbb? Na, ugye. Hát miért nem csinálják? A főiskolák, egyetemek miért nem lépnek ki tömegesen a nyílt e-learning-piacra?

A kérdés költői, nincs rá válaszom. Vagyis van, a szokásos: a pénzhiány. De az állam, pontosabban az EMMI, az Emberi Erőforrások Minisztériuma még erre sem hivatkozhat. Mivel a korábbi kormányzati politika zsákutcába kormányozta magát azzal, hogy előírta, a főiskolai-egyetemi diploma átvételének feltétele legalább egy nyelvvizsga, ez azt eredményezte, hogy ma tízezrek nem tudják átvenni évekkel korábban megszerzett diplomájukat. Az oktatáspolitika pedig most fut a pénze után: e válsághelyzetnek legalább formális enyhítésére született forintmilliárdokból a Diplomamentő Program. /Formális, mondom, mert gyakorló nyelvtanári tapasztalataim szerint a papírszerzési célú gyorstalpalók elenyésző számban eredményeznek minden körülmények között használható, aktív nyelvtudást./

És milyen jó lenne, jó lett volna, ha az állam a programra szánt pénz egy jelentősebb részét diplomamentő e-learning-nyelvkurzusok létrehozására, fejlesztésére költi? Nincsenek pontos adataim, de gyanítom: a távoktatásos forma már középtávon olcsóbb, illetve megfordítva: egy tisztességes pályázati rendszerben jutott volna a pénzből e-oktatók képzésére, a minőségbiztosítás sztenderdjeinek kidolgozására is. Ráadásul a potenciális diákok, akik jelentős részben pályakezdők, kényelmesebben, könnyebben tanulhattak volna. Komolyabb ellenérv maximum a nyelviskolai tanárok állásban tartása, foglalkoztatási garanciája lehet, a minőségi, ellenőrizhetőségi, hatékonysági érvelés aligha. A program, amelynek elhibázottságára a szakma már korábban figyelmeztetett, a jelen állás szerint úgy tűnik, bukásközeli helyzetben van, és még a botrány sem kerülte el.

Embrionális állapotban, kicsit optimistábban szólva születőben van a korszerű alapokra épülő távoktatás Magyarországon - sugallom, mondom én is, de mondják mások is, olyanok, akik évek óta próbálnak tenni az e-learning meghonosításáért.

Nem tudok érdemben vitatkozni a fenti írás azon megállapításával sem, hogy a Magyarországon a nyílt e-learning-piacot /legyen szó akár MOOC-okról vagy fizetős MOC-okról/ a pillanatnyilag leginkább a magyarok angoltudásának a hiánya pörgeti. Egy korábbi posztban magam is érintettem az online nyelvoktatási formák terjedését. És hát a statisztika azt mutatja, Magyarország igencsak hátul kullog angoltudásban az európai országok között. /Forrás: hvg.hu/

De vajon mondhatjuk-e, hogy a még ki sem alakult magyar távoktatási piacot a jövőben is az fogja éltetni, hogy az emberek könnyen, gyorsan és lehetőleg kényelmesen, otthonról szeretnének megtanulni angolul? És az, hogy a nyelvet nem tudó, ám magukat képezni vágyó reménybeli e-hallgatók számára érdemes különböző szakterületeken és többféle szinten magyar nyelvű távtananyagokat kreálni, piactereket fenntartani? Vagy fordítsuk meg a kérdést. Ha nem kis optimizmussal feltételezzük, hogy Magyarország ledolgozza az angoltudásban meglévő hátrányát, akkor meg is szűnik a nyílt e-learning-piac, hiszen az így tanulni vágyók mind az edX-re, Courserára, Udacityre, Iversityre, FutureLearnre járnak majd?

Röviden: szerintem nem. Bővebben: legközelebb.

Akkor evezzünk vissza a magyar vizekre... Hol is tartottunk...? Ja, pénzhiány és "szervezeti individualizmus" a cégeknél. Némi túlzással: ma olyanok a magyar e-learning-viszonyok, mint Amerikában az aranyláz idején. Terjed a nagy üzlet, na, jó: az üzlet híre, a tengerentúlon dollármilliárdokról szól a fáma, a vállalkozó kedvűek pedig nekiindulnak. Mindenkinek van egy ígéretes ötlete, "lelőhelye", amit féltékenyen őriz, még ha nem is veszik el erőből a teléreket egymástól, mint Klondike-ban annak idején. Mindenki a maga útját járja, kis műhelyek alakulnak, saját szakértőkkel, gurukkal, nem túlságosan figyelve arra, mi folyik a szomszédban, főként, ha az a szomszéd nem Massachusetts államban, hanem mondjuk egy más kerületben lakik. Vannak persze évenként találkozók, szakkonferenciák, ezek hatóköre azonban tapasztalataim szerint általában nem túl széles.

Hadd szögezzem le: ellenezném a rosszfajta állami beavatkozást, az etatista kollektivizmust az e-learningben, mint ahogy az oktatás más területein sem pártolom, legalábbis úgy, ahogy ma Magyarországon ez könnyen bekövetkezhet. Lehet irigykedni a britekre a FutureLearn-program miatt, ahol a kormány is a kezdeményezés mögé állt, miközben sem a magyar felsőoktatási stratégia, sem a lifelong learning keretstratégia nem szán kiemelt szerepet a távoktatásnak. Ám, lehet, ez még mindig kisebbik rossz, ahhoz képest, ahogy például az állam "elklikesítette" a közoktatást.

Íme, néhány Magyarországon alkalmazható, illetve alkalmazott üzleti megoldás. Köztük a legegyszerűbb, ha a vállalkozás - kicsit a saját fenntartású webshopokhoz hasonlóan - maga gyártja, kivitelezi és árazza be a kurzust, amit aztán a saját felületén publikál. Kockázata nem sok van, és látszólag viszonylag olcsó is, hiszen nem kell osztozni a bevételen. Látszólag, mondom, hiszen a hatékonyság érdekében nem kevés energiát és pénzt kell fordítani az önreklámra-marketingre, hogy az ajánlat a konkurensekéi elé kerülhessen. Ez persze főként a témától függ: ha a KRESZ online tanfolyam kifejezést írom be a keresőablakba, még kezelhető mennyiségű lehetőséget kapok, ha azonban egy népszerű számítógépes program használatát szeretném online megtanulni, máris zavarba ejtő a kínálat, ráadásul itt már az ingyenes lehetőségekkel is versenyezni kell. És akkor még nem is szóltunk a korábbi posztban említett nyelvoktatási piacról.

Van e megoldásnak önmarketinges változata is, mégpedig a hírek szerint sikeres, ezt azonban leginkább a már ismertté vált cégek alkalmazzák. Ilyenkor egy szolgáltatás vagy kurzus alapjaihoz ingyen lehet hozzájutni, a továbblépés viszont már pénzbe kerül. Ezt alkalmazza szolgáltatóként a Prezi, illetve az EasyMaths, az online matematikaoktatás zászlóvivője, illetve a hozzájuk köthető online piactér. Részben hasonló konstrukcióban működik a Webuni, egy tavaly indult e-learning portál, amely ingyenes és fizetős kurzusokat is fogad, külsősöktől, ez utóbbiakat a bevétel adott százaléka fejében. 

Lehetőség továbbá a szponzorok, támogatók keresése, leginkább a számítástechnikai mamutcégek között Ilyenre is van példa, bár a számomra a legérdekesebbnek nem egy magyar kezdeményezés. Létezik egy kaliforniai illetékességű, kifejezetten az ingyenes online diplomaszerzésre szakosodott szervezet, a University of the People, amely támogatóként nem csak egyebek mellett a Microsoftot és a HP-t, hanem partnerként például az ENSZ-et és az UNESCO-t is maga mögött tudhatja.

Ezzel el is érkeztünk a nonprofit szférához, de erről majd a következő alkalommal ejtenék szót.

Ajánlott olvasmányként pedig egy nem friss, de nagyon igényes írás az e-learning helyzetéről és dilemmáiról.

Zökkenjünk ki egy pillanatra. Hagyjuk az eddigieket, itt az ideje egy kávészünetnek és egy kis böngészésnek. Ma megjelent a U. S. News & World Report idei toplistája. Jó nézelődést kívánunk!