Jókora botrányt robbantott ki a The New York Times egy május közepén publikált cikkével. A vádak szerint a pakisztáni illetőségű Axact szoftvercég, pontosabban annak őrizetben lévő vezetője éveken keresztül ezerszámra árulta nemlétező online kurzusok hamis online diplomáit. Állítólag a legtöbb hamis oklevél Szaúd-Arábiában talált gazdára, részben azért is, mert - mint ezt cikkében a szaúdi-amerikai közíró, Rasheed Abou-Alsamh felveti - az ottani munkáltatók nem túl sok gondot fordítottak a diplomák valódiságának ellenőrzésére.

A mostani eset nagyon sokat árthat a távoktatásos programok jó hírének - vonja le a szerző a következtetést. Félő, igaza van, az e-learninget gyanakodva figyelők alighanem most újabb muníciót kapnak ellenérzéseik alátámasztására. Az e-learning védelmében persze nagyon sok érv szól, azon az üzleti bon mot-n túl is, miszerint a jó termék egyik nyilvánvaló ismérve, hogy megpróbálják hamisítani, azon keresztül, hogy az ellenőrzési hanyagság ellen nincs orvosság, egészen odáig, hogy a tudást igazoló oklevelek hamisítása a legkevésbé sem a távoktatás világának sajátossága, gondoljunk csak a legutóbb kirobbant magyarországi esetre, amikor nyelvvizsga-bizonyítványokat árultak pénzért .

A történet azért mindenképpen tanulságos, már csak azért is, mert érdemes lenne az online diplomákat, de talán az egyéb végzettségeket, sőt a kurzusok elvégzését igazoló okleveleket is tartalmi szempontból egységesíteni a könnyű ellenőrizhetőség érdekében. Nem gondolok világot átívelő univerzális szabvány hipp-hopp bevezetésére, vagyis gondolok, de ettől még semmi sem fog pár évtizedig változni. Az viszont talán kevésbé utópisztikus, ha a végzettségek kölcsönös elismerésének mintájára először országok, majd országcsoportok előírnák - akár a mostani egyezmények módosításával - hogy egy /online/ bizonyítványnak milyen kötelező elemeket kell tartalmaznia, épp a kontrollálhatóság érdekében.

Hiszen a számítástechnikai eszközök mindent tudhatnak a e-learning-kurzusokról és a tanulókról: hányszor lépett be, milyen sikerrel vette a tesztek akadályait, kért-e távkonzultációt, stb., stb. A tanulók személyének azonosítása pedig történhetne biometrikus úton, hiszen az ujjlenyomat-azonosítás elvben alkalmazható lenne itt is. Ha pedig ez kevés vagy a személyiségi jogi szempontok miatt aggályos, akkor be lehet vetni a vegyes oktatás módszerét: a diák távolból tanul, de mondjuk a záróvizsgá/ka/t, államvizsgát személyesen teszi le. A diplomára pedig felkerülne egy elektronikus jel, mondjuk egy QR-kód, amit leolvasva részben vagy egészben láthatóvá válna a diplomát szerzők tantörténete, illetve abból csak az, amiket az adatok tulajdonosa, a diák betekintésre "átenged" mondjuk a munkáltatónak. Lehetetlenről álmodozom?

Kommentár nélkül egy hirdetés a Facebookról.

"Tisztelt vállalkozók!

A www.onlinetanterem.hu, online oktatást kínáló eszköz új gazdát keres. Mit "tud"?

...azért mégiscsak van hozzá köze.

Egy cikk, illetve infografika a digitális gazdaság fejlődéséről. Watch out!

Hamarosan eljön az idő, hogy megszűnik annak a jelentősége, hogy ki milyen formában tanul, és a kutyát sem fogja érdekelni, hogy egy oktatási program hagyományos vagy online formában zajlik-e - ezt jósolja Lucie Lapovsky közgazdász, több amerikai egyetem vezető tisztségviselője a Forbes magazin vendégoldalára írt bejegyzésében.  Lehet vele vitatkozni, bár érvelése logikus, levezetése világos, következtetései pedig - legalábbis a magamfajtának - rokonszenves és biztató. A gondolatmenet hátteréül szolgáló adatok is meggyőzőnek tűnnek: ennek gerincét egy nemrég a Pearson által publikált felmérés adja, amelyet az amerikai egyetemek vezetői és oktatói körében végeztek a felvételi adatokat is figyelembe véve.

Lucie, attól tartok, azért túlságosan is optimista: az általa vizionált helyzet nem holnap, és nem is holnapután fog bekövetkezni. Félek, ma még elhamarkodott dolog az e-learningre, mint oktatás-módszertani megoldásra gondolni, legalábbis abban a formában, ahogy jelenleg mondjuk a csoportmunkára vagy az egyéni feldolgozásra, adatgyűjtésre tekintünk.

De mit is jelent mostanság az e-learning? Nem módszert, hanem leginkább képzési formát. A magyar felsőoktatási intézmények munkarend szerinti megosztásban különítik el a távoktatást, vagyis tagozatként kezelik.  Kicsit másképp, de ugyanígy járnak el az olyan csúcsegyetemek is, mint például a Harvard, ahol az esti, illetve az e-learning kurzusokat külön egységbe szervezték ki.

 Módszernek nevezi, de képzési formának tekinti az e-learninget a felnőttképzésről szóló magyar törvény, illetve annak elfogadásra váró módosítása is,amiről az előző bejegyzésben igyekeztem felhívni a figyelmet. Hiszen aligha módszertani szabály például az, ha előírjuk, hogy egy kurzus keretében minimálisan hány kontaktórát, vagyis helyszíni, személyes jelenléten alapuló hagyományos tanórát kell megtartani. Mert a módszer amúgy senkit nem érdekel, a végeredmény számít. Vagy el tudunk képzelni például olyan nyelvvizsgát, ahol a diákot először kifaggatják, hány újságcikket olvasott idegen nyelven és azt az órán hogyan dolgozták fel, mielőtt a kezébe nyomják a vizsgafeladatot...?

Azt hiszem, még nagyon távol van az a pillanat, hogy az e-learning képzési formából módszerré válhasson. Csak a példa kedvéért vegyük a mai magyar oktatáspolitika divatkifejezéseit. "Duális szakképzés" - mondjuk a csodaváró hívek révületével, de hány illetékesnek jut eszébe, hogy a szakmák jelentős részénél a munkahelyi gyakorlati oktatást milyen hatékonyan, valójában párhuzamosan lehetne megfejelni az elméleti szaktudás távoktatásos átadásával. Vagy a másik: évek óta halljuk a panaszt, kevés a műszaki-informatikai szakember, nincs érdeklődés az ilyen képzések iránt. De nem lehetne-e mindezt játékosan, élvezetesen és hatékonyan online tanítani? Akár csak pályaorientációs céllal, előkészítő kurzusokon...

Széllel szemben persze nehéz. Márpedig az e-learning tovaterjedésének - leszámítva az üres dumát, deklarációkat,  szóbeli hitvallásokat a jövő iránti elkötelezettségről - szinte csak ellendrukkerei vannak. Tanulságos megnézni, mit gondolnak a már említett Pearson-felmérésben a megkérdezett egyetemi vezetők az online oktatásról, és mit a tanszéki oktatók...Akár ott, akár idehaza: a tanárok nem kis része ellenérdekelt, vagy legalábbis azt hiszi, ellenérdekelt. Félti az állását, kényelmes. Csoda? Gondoljunk csak a magyar pedagógustársadalom korfájára, és arra, hogy az elöregedő tanári gárdából hányan gondolhatják, hogy majd csak kihúzzák valahogy a nyugdíjig.

Ellenérdekeltek a tanügyirányítók is, akik szeretnek "folyamatot szabályozni", bekukkantani a matekórába és megmondani, május 27-én éppen melyik magyar verset kell olvasniuk a nebulóknak. Sokan hiszik ma is, hogy amikor a tanár épp nem krétaporral keni össze a kezét /bocsánat, korszerűen: nem a táblafilccel maszatolja össze az ujjait/, akkor nem dolgozik, s a diák is lóg, ha nem a füzet fölé görnyed, hanem a képernyőt bámulja vagy a táblagépet nyomogatja.

De a távoktatás nem módszer, mondjuk el sokadszor, hanem képzési forma. Így közelítenek hozzá az ellenérvek hangoztatói is. Nincs érdeklődés, nincs kereslet a diákok részéről az e-learning iránt - mondják. Igaz. De mitől lenne, ha a távoktatás elkülönítve, zárványként létezik a magyar oktatásügyben? Elvárható-e vajon, hogy a diplomára vágyakozó diák a nappali tagozat államilag támogatott képzései helyett az önköltséges "távoktatási tagozatot" célozza meg? És hát a vállalati továbbképzések, tréningek világában mégiscsak meg lehet valósítani azt, hogy az e-learning módszer legyen, és a távoktatási formák alkalmazásával mindenki jól járjon. A cég azért, mert olcsóbb, nem veszi ki a dolgozót a munkából, a beiskolázottak pedig azért, mert bárhol, bármikor elsajátíthatják a tudnivalókat.

Ha valakinek nincs jobb programja a hétvégére: 64 oldal, majd' száz paragrafus. A parlament honlapján elérhető a szakképzési és felnőttképzési törvények módosításáról szóló kormányjavaslat. Na, jó, nem mind e-learning, sőt alig valami, néhány szó esik benne mindössze a távoktatásról. Én azért reménykedtem, mert összevetettem az eredeti, 2013-as felnőttképzési törvénnyel. Mindenkire rábízom a véleményalkotást, én mindenesetre nem lettem boldog: ahogy eddigi törvényből, úgy a mostani módosításból is süt az anakronizmus, az az évtizede túlhaladott szemlélet, amely egyenlőségjelet tesz az e-learning és a múlt évezred csomagküldős-programozott tananyagos távoktatása közé. De nem akarom tovább manipulálni az olvasót: akit érdekel, hogy milyen ma az e-learning és a felnőttképzés viszonya, annak javaslom, olvassa el a HVG hetilap május elején a témában megjelent cikkét.

A tesztépítés halad, de addig sem akarnánk elfelejtkezni teljesen az olvasókról. Ha valakinek nincs programja a hosszú hétvégére, íme, egy összefoglaló angolul: visszatekintés a távoktatás történetére. 

Köszönjük szépen! Mármint az eddigieket. Az előző posztban meghirdetett felhívásra jöttek ötletek javaslatok, és március végéig várjuk a továbbiakat is. Szeretnénk közös bölcsességgel összerakni azt a szempontrendszert, amellyel letesztelhetővé válnának a távoktató kurzusok. Aztán pedig elkezdjük a próbatanulást.

És hogy hol tartunk most? Az eddigi javaslatokat, ötleteket, reflexiókat feldolgoztuk és megpróbáltunk belőle valamilyen vázlatot összerakni. Az egyes kategóriák az iskolai osztályzatoknak megfelelő értékelést kapnának, de mindegyikhez lehetne rövid magyarázatot is fűzni.

A dolog jelenleg így néz ki:

KIVITEL

Dizájn, technika /1 - 5-ig osztályozva/ – vizuális megjelenítés, navigáció, áttekinthetőség /itt értékelnénk a látványt, színvilágot, az eligazodási lehetőséget, kezelhetőség. Figyelembe vennénk a letöltési sebességet, vagyis ha feltűnően lassú a betöltés/

TARTALOM

Tananyag tartalma /1 - 5-ig osztályozva/ – korrektség, esetleges hibák, nyelvezet, helyesírás

Tanulhatóság /1 - 5-ig osztályozva/ - a tananyag mennyisége és felosztása, ütemezés; az oktatás módja, érthetőség, átláthatóság; gyakorlás, önellenőrzés; az oktató előadókészsége, ha van audio- vagy videótanár

EGYÉB

Kiegészítő szolgáltatások /1 - 5-ig osztályozva/ - interaktivitás, oktatói segítség, fórum, konzultáció, teszt, vizsga, egyéb extrák

A tanegység, kurzus ára /ha van/…Ft;  Ár-érték aránya /1 - 5-ig osztályozva/

ÖSSZESÍTETT OSZTÁLYZAT /a részjegyek átlaga/

Hát, így. Köszönjük az eddigi ötleteket és várjuk a többit ide: info@nordedu.hu

Várjuk a javaslatokat, hozzászólásokat!

Ez most egy felhívás, közös gondolkodásra. Csináljunk tesztet!

 Talán ideje lenne megnézni, mi van a magyar távoktatási piacon. És nem vagy nem csak az eddigi blogbejegyzéseink logikáját követve, példálózó felsorolásokkal. Jó lenne látni, mit tudnak a magyar - tehát magyar nyelven magyarázó, illetve magyar oldalon megjelenő - tanfolyamok, alkalmazások. Mennyire lehet velük komfortosan, felhasználóbarát módon és hatékonyan tanulni, van-e kihez fordulni, ha megakadtunk... és legfőképpen: a kurzus végére mennyit gyarapodott a tudásunk?

Álmodjunk nagyot!

 Próbáljuk meg összeszedni mindazt, amit egy jó távoktatási kurzus jellemzőinek gondolunk. Építsünk ki egy szempontrendszert, amely alapján lehet és érdemes a kurzusokat tesztelni, azzal az alig titkolt szándékkal, hogy ez egy független minősítési rendszer alapja lehessen. Független, mondom, mert nem akarunk egyetlen cég, üzleti alapon működő online piactér vagy szervezet reklámhordozójává válni, sem nyíltan, sem rejtetten. Tudom, nagy fába vágjuk a fejszénket, de az oktatásminősítésre - ha nem is a távoktatásban - azért vannak inspiráló hazai példák. Nyilván nem elsősorban az állami akkreditációra gondolok, de például a nyelvoktatásban már sok éve van olyan civil rendszer, amely a piaci alapon működő nyelviskolákat minősíti.

Oké, de miről van szó?

 Szeretnénk felkérni mindenkit, akinek kedve van hozzá, hogy ötleteivel, szempontjaival, javaslataival járuljon hozzá a közös munkához. Érdekelne egyebek mellett, hogy szerintetek hogyan épül fel a jó kurzus. Milyen az ideális szerkezet, a tananyagfelosztás? Mennyire legyen ötletes, játékos az anyag tálalása? Fontos-e a folyamatos párbeszéd az oktatókkal és a tanulótársakkal? Hogyan nézzen ki az oldal, milyen legyen a grafika? Milyen módszerekkel kellene ellenőrizni a tananyagban való előrehaladást? Szükség van-e, és, ha igen, milyen gyakran az ismétlő órák beépítésére? Milyen formában? Mit kell tudnia minimálisan a jó keretrendszernek? És milyen a jó e-tanár? Hogyan beszéljen, hogyan magyarázzon?

És a többi, és a többi... Kérünk benneteket, ha bármilyen ötletetek van az e-learning kurzusok minősítésével, tesztelhetőségével kapcsolatban, lehetőleg március 31-ig írjátok meg az info@nordedu.hu címre. Az ezek alapján készülő első változatot április folyamán társoldalunkon, a Nordedun fogjuk közzétenni és további vitára bocsátani. Köszönjük a segítséget!

Olvastam, nézelődtem a neten, időnként kipróbáltam egyik-másik e-kurzust, és néha megírtam, mit láttam. Azt hiszem, másképp kell folytatni. Már csak azért is, mert immáron minden elemző ugyanazt a néhány dolgot szajkózza /gamification, mobile learning, bit-size stb./. Észrevettem, most már én is mindent többször mondok, többször mondok, pedig még szakértőnek sem tartom magam, meg aztán privát okom is van a továbblépésre. Sok év szünet után visszatértem eredeti foglalkozásomhoz, újból aktív angoltanár vagyok, s ennek részben az is az oka, hogy úgy gondolom: ha valaki a távoktatásról véleményt alkot, nem árt, ha maga is műveli az oktatást

Csak mellékesen: ha az angoltanítás oldaláról nézem az e-learninget, hát...ragyog a nap. Egyre-másra jönnek az újabb online programok, külföldiek és itthoniak, mint már emlegettem, nemzetközi elismertségű magyar oldalt tudunk felmutatni és van például általam korábban szintén fölmagasztalt szakportál tanároknak...

És most, egy darabig biztosan utoljára: egy szubjektív összefoglaló, milyennek látom a világ és Magyarország - e-learning-helyzetét. A nyelvoktatás oké talán, meg azért a vállalati tréningek piaca is bővülni látszik. Amúgy pedig:

 - Növekedés: a tapasztalatok és prognózisok az e-learning piacának további növekedését jósolják. Az eddigi ütemet valószínűleg leginkább a felzárkózó - ázsiai, dél-amerikai, kelet- és közép európai országok - tudják majd tartani, esetleg túlszárnyalni, mégpedig leginkább attól függően, mennyire terjed az internethez való hozzáférés. Masszívak a konjunktúravárakozások a mobilos tanulási formáknál, és /esetleg/ a bevételekben. A diákok érdeklődése lassuló ütemben növekszik, s ugyanez várható, illetve figyelhető meg a MOOC-kínálatban és keresletben is.

 - Oktatási forma: a diákok fokozódó igényességével párhuzamosan, illetve amiatt, hogy a tanulók igénylik a személyességet, az oktatói jelenlétet, felértékelődni látszanak a vegyes, a távoktatást a hagyományos tantervi oktatással kombináló megoldások.

 - Oktatástechnika: az LMS-piac növekedését egyrészt az korlátozhatja, hogy a frissítésekre-verzióváltásokra mind kevesebben lesznek vevők az online oktató intézmények, mivel az újabb pluszkiadásokat nem, vagy egyre kevésbé tudják áthárítani a tanulókra. Megkezdődik a startuposodás: előtérbe kerülnek a kis cégek, amelyek egy-egy speciális alkalmazással, segédprogrammal lesznek jelen a piacon. Másrészt az oktatók többsége nehezen lépést tartani az újdonságokkal, kialakulóban egy technikai "buborék".

 - Tartalomfejlesztés, oktatók: részben az előző pontban is említettek miatt is, mind kevesebb tanár és egyre nehezebben tud lépést tartani a technikai fejlődéssel. Neuralgikus pont a tananyagok e-learninges adaptációja, korszerűsítése és hozzáigazítása a távoktatás sajátosságaihoz. Kevés helyen van korszerű instructional designer képzés, tanári felkészítés, ezek színvonala vegyes, csakúgy, mint a nagy egyetemek fejlesztéseit kivéve a tananyagok tartalmi-pedagógiai minősége is.

Magyarországon a már emlegetett területeket leszámítva sok mozgást nem látni. Az állami szférában talán az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnél van némi mocorgás az elektronikus tananyagok kínálatában, hála az uniós forrásoknak. / Még szép, hogy van: az OFI "stáblistája" szerint tucatnyian dolgoznak digitálistartalom-fejlesztő munkakörben/. Persze, sikert azért kellő figyelemmel és idővel rendelkezők azért így is tudnak találni. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az ELTE honlapján szerénykedő hírre, miszerint az IELA, a Nemzetközi E-learning Társaság értékelése szerint egy magyar munkacsoport nyerte a tavalyi év projektjének járó díjat a Felkészülés az okos tanulásra című programmal, amely a kisiskolások táblagépes tanítására készíti fel a pedagógusokat. Másrészt viszont az egyetemi-főiskolai távoktatási programok száma évek óta stagnál és a február végi helyzet szerint nincs mozgás a piactereken sem. Hónapok óta nincs komolyabb növekedés a programok számában, a minőség pedig vegyes. Némi malíciával: ezeket persze alig veszi észre valaki, hiszen még az ingyenes kurzusok is maximum egy-két tucatnyi látogatót vonzanak, de egy csomót eddig - a számláló tanúsága szerint - senki sem nyitott meg.

Azt hiszem, jó lenne kitalálni valamit. Valamit, ami legalább hosszabb távon helyére teszi az e-learninget idehaza. Hátha nem itt a helye, hátha lehet valami többet, jobbat csinálni.

Angol nyelvű ingyenes e-könyvek. Egy nap, egy könyv március 5-ig.