E-learning: távoktatási távlatok

E-learning: távoktatási távlatok


Nem az iskolának, az életnek... II.

A vízió

2016. november 06. - simplepresent

Akkor folytatnám, ahol a legutóbbi bejegyzésemet abbahagytam, vagyis a felnőttképzéssel kapcsolatos víziómnál. Előrebocsátom, ez nem a klasszikus állami szerepvállaláson, hanem önkormányzati, civil vagy magánkezdeményezéseken alapulna, és nem is feltétlenül a néhai és…

Tovább

Álom és valóság

Felnőttoktatásról még egyszer

Akkor most ott folytatnám, ahol előző posztomat abbahagytam. Próbáltam benne az általános helyzetképet fölvázolni - tényként kezelve az oktatásirányítás mai elképzeléseit is -, ha nem is olyan pontosan és kritikusan, mint ahogy ezt tette azóta mások mellett Gyarmathy Éva.  A diagnózis tehát adott, a…

Tovább

Optimizmus, óvatosan

Beszarok! - ez a gondolat motoszkált e sorok írójának a fejében, amikor jó 20-25 perccel a hivatalos kezdés előtt megérkezett az ELTE Kazinczy utcai épületéhez a mai Digitális Pedagógus Konferenciára. Tömeg, alig pár tucat üres szék az aulában, kígyózó sor a…

Tovább

Big Data, small data

Vége a nyárnak, elkezdődött a tanítás. Uhhh. Nagy bölcsesség. Aki ezen a ponton nem kattint el, hogy "Na ne már...!", annak folytatom. Szóval, mocorog a piac a távoktatásban is, lettek digitális nagykövetek, szerveződik a rendes évi ELTE-konferencia. Indulnak az e-tanfolyamok is,…

Tovább

Nyelvparádé

Egy kis kéretlen és ingyenes reklám. Most kezdődött és vasárnapig tart a Millenárison a nyelviskolák és kiadók kiállítása, a kissé bizarr címet viselő Nyelvparádé. Mint az elmúlt években mindig, most is rászántam másfél órát, hogy angoltanárként és a távoktatás…

Tovább

Tartalommarketing és távoktatás

Kicsit töprengtem a bejegyzés címén. Először a Tartalommarketing a távoktatásban címet gondoltam, aztán győzött legendás optimizmusom. Gondoltam, nem kiáltok - még - farkast, úgyhogy maradt ez a változat. A dolog apropója egy írás a branded content veszélyeiről, amire már egy…

Tovább

Vegyes vágott

Ez most egy rögtönzött lapszemle, szubjektív ízelítő az elmúlt időszak magyar sajtóterméséből. Az első, a dolgok viszonylagosságáról. Mert ha innét nézem, fehér, ha onnét, fekete...a múlt hét két írása a nyelvoktató appokról. És egy másik, aminek látszólag nem sok…

Tovább
süti beállítások módosítása