A Diplomamentő Program részbeni vagy teljes digitalizálásán túl is lennének még ötleteim. Címzettjeik továbbra is az állami szervek. Itt van mindjárt a határon túl élő magyarok anyanyelvtudásának, kultúrájának, identitásának erősítése. Magyarország központi forrásból sok-sok milliárd forintot költ erre a célra, finanszírozza az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a magyar kultúra terjesztésére szakosodott intézménye, a Balassi Intézet. E szervezet vezetőinek pedig  még csak messzire sem kellene menniük, hogy működő e-learning megoldással találkozzanak: velük egy fedél alatt működik a Mathias Corvinus Collegium, ahol középiskolásoknak van online oktatás. És tucatszám léteznek még állami, félállami vagy magán közhasznú szervezetek, szövetségek, alapítványok, vannak aktivisták, hivatásosok és önkéntesek, aki magyart tanítanak, történelemórákat tartanak, vasárnapi iskolákban oktatnak. Vagy éppen könyvadományt gyűjtenek és juttatnak el a kisebbségi vagy szórványterületekre, esetleg az amerikai diaszpórának.

Nem vitatom a személyes kapcsolattartás fontosságát /bár a határokon átívelő közös online tanulásnak-chatelésnek is meglenne az értéke/ és nem célom az sem, hogy rontsam a hivatásos kultúrmisszionáriusok bizniszét vagy lekicsinylően fúrjam az ösztöndíjasok, önkéntesek munkáját. Abban azonban biztos vagyok, a támogatásnak legalább egy töredékét érdemes lenne távoktatásos nyelvkurzusokra, a magyar írott kultúra értékeit, történelmi ismereteket játékosan, könnyedén oktató programok, alkalmazások kifejlesztésére fordítani. Akár célcsoporthoz szabottan: mást kapjon, másképp kapjon a magyar gyökerekkel rendelkező gyerek Clevelandben vagy New Yorkban, megint mást a Mura vidékén, illetve mást a  Székelyföldön vagy a Csángóföldön.

Pont ez utóbbi példáknál hallom a felhorkanást: az ott élők szerény anyagi körülményeiről, számítástechnikai hátrányairól egyfelől, másfelől meg azt, hogy a globalizmus ügynökeként halálra ítélném a még élő nemzeti hagyományt. Való igaz, én - bár félig magam is a Székelyföldről származónak mondhatom magam - nem tekintek "működő skanzenként" ezekre a területekre. Szerintem az identitás és hagyományok őrzésének van, kell legyen XXI. századi módja is. Mert a nemzet kultúrájának megőrzése mellett nálam elfér, sőt kívánatos, ha valaki a jövőképébe is be tudja illeszteni a magyar identitást.  Ja, adományként pedig nem csak könyveket, hanem laptopokat, táblagépeket is lehet gyűjteni, kijuttatni. Arról nem is szólva, hogy ha mi nem, a tervek szerint megteszi majd ezt a Románia, ahol minden iskolást táblagéphez akarnak - ingyen - juttatni.

 Ez akár a Magyarországon is jótékony hatással lehetne az e-learning-piac fejlődésére. Kinevelődne  - állami segítséggel - egy oktatói és instructional designer /Mi lehet ez magyarul? Oktatástervező?/ gárda, lenne valamilyen keretszabály a minőségre. Meg reklám: ami kedvet csinálna a diákoknak - akár itthon is - az e-tanuláshoz. Márpedig erre mind szükség is lenne. A magyar e-learning engem kicsit egy elhagyott szellemplázára emlékeztet: vannak üzletek, ám a többségük ki sem nyitott még, az épület kong az ürességtől. Se áru, se vevő.