Számoljunk! Szerény becsléseim szerint magyar lakosság angoltudásának hiányosságai legalább 10-15 éven át fennmaradnak, vagyis ennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy statisztikailag mérhető módon javuljon a nyelvismeret. Akkor is, ha a középiskolai angolórák színvonalának emelése állami prioritás. Bekalkulálom azt a kormányzati elképzelést az is, hogy mi van, ha a felsőoktatásba való belépés előfeltétele lesz egy középfokú nyelvvizsga. Nagyvonalú leszek, és nem térek ki most arra, hogy mennyit ér egy középfokú tudás, elég-e mondjuk arra, hogy valaki egy stanfordi biológiakurzust online elvégezzen. /Egyébként nem./
Ráadásul a javulás alulról indul majd felfelé /ha egyáltalán/, vagyis a ma 25+ korcsoportokat még mindig nem fogja érinteni. Ha egyáltalán, mondom, némi kétkedéssel figyelve az eddigi központi intézkedéseket.
Egyáltalán nem hiszem, hogy az e-learning Magyarországon komoly vetélytársa lesz majd a hagyományos egyetemeknek. Ha mégis, akkor is csak az ittenieknek, abban a formában, hogy lesznek diákok, akik X egyetem vagy főiskola távoktatási tagozatán, esetleg kevert oktatásban szereznek majd diplomát, s nem a "bejárós" tagozatokon. Amúgy azt gyanítom, ha egy 18-20 éves, valamely nyelvet - mondjuk az angolt - jól beszélő diák "külföldi tudást" szeretne magába szívni, akkor alighanem a külföldre utazásban és ottani tanulmányokban gondolkodik, feltéve, hogy ezt megengedheti magának. Ennek oka lehet az általam már sokszor emlegetett presztízskülönbség a jól bevált, hagyományos, illetve a távoktatásos, X-es diplomák között /ez a megkülönböztetés amúgy az itteni intézményeknek is járható út/, de az is, hogy a tanulók a kint szerzett külföldi egyetemi végzettséggel együtt kapcsolatépítést, ottani munkát, karriert is remélhetnek, inkább, mintha csak chatfórumokon találkoznának tanárral-diáktárssal.
Szerintem nincs dráma: nem hiszek gyökeres felfordulásban, tömeges oktatói állásvesztésben az e-learning miatt. Inkább a pozitívumot látom: a nyelvtudásbeli hiányosságok az elkövetkező másfél évtizedben akár jótékony hatással is lehetnének a magyarországi távoktatás fejlődésére. A szolgáltató cégek és a nyelvoktató magánvállalkozások, mint ez az előző posztokból kiderült, már rárepültek a lehetőségre. De miért csak ők? Az egyetemek-főiskolák - mondjuk azok, ahol a bölcsész- és tanárképző karokon nyelvi intézetek működnek - miért nem ugranak bele legalább az online nyelvoktatási bizniszbe? Pedig a nevük, presztízsük nehezen behozható reklámelőnyt jelentene a kisvállalkozókkal, magántanárokkal szemben. Kérdés: ha én indítanék mondjuk egy felvételi előkészítőt leendő bölcsészeknek vagy közgazdászoknak egy kft-nevében, esetleg én ugyanezt úgy csinálom, hogy van egy papírom az ELTE-től vagy a Corvinustól, melyik lesz a népszerűbb? Na, ugye. Hát miért nem csinálják? A főiskolák, egyetemek miért nem lépnek ki tömegesen a nyílt e-learning-piacra?
A kérdés költői, nincs rá válaszom. Vagyis van, a szokásos: a pénzhiány. De az állam, pontosabban az EMMI, az Emberi Erőforrások Minisztériuma még erre sem hivatkozhat. Mivel a korábbi kormányzati politika zsákutcába kormányozta magát azzal, hogy előírta, a főiskolai-egyetemi diploma átvételének feltétele legalább egy nyelvvizsga, ez azt eredményezte, hogy ma tízezrek nem tudják átvenni évekkel korábban megszerzett diplomájukat. Az oktatáspolitika pedig most fut a pénze után: e válsághelyzetnek legalább formális enyhítésére született forintmilliárdokból a Diplomamentő Program. /Formális, mondom, mert gyakorló nyelvtanári tapasztalataim szerint a papírszerzési célú gyorstalpalók elenyésző számban eredményeznek minden körülmények között használható, aktív nyelvtudást./
És milyen jó lenne, jó lett volna, ha az állam a programra szánt pénz egy jelentősebb részét diplomamentő e-learning-nyelvkurzusok létrehozására, fejlesztésére költi? Nincsenek pontos adataim, de gyanítom: a távoktatásos forma már középtávon olcsóbb, illetve megfordítva: egy tisztességes pályázati rendszerben jutott volna a pénzből e-oktatók képzésére, a minőségbiztosítás sztenderdjeinek kidolgozására is. Ráadásul a potenciális diákok, akik jelentős részben pályakezdők, kényelmesebben, könnyebben tanulhattak volna. Komolyabb ellenérv maximum a nyelviskolai tanárok állásban tartása, foglalkoztatási garanciája lehet, a minőségi, ellenőrizhetőségi, hatékonysági érvelés aligha. A program, amelynek elhibázottságára a szakma már korábban figyelmeztetett, a jelen állás szerint úgy tűnik, bukásközeli helyzetben van, és még a botrány sem kerülte el.
