Lassan befejezem ám a nyafogást a "mi minden lehetne, ami nincs" tárgykörében. Pedig lenne még mit mondani, például a szakmai képzésekről, szakismeretek oktatásáról. És nem is csak azért, mert a kormányzat frissen támadt gerjedelme a szakképzés megerősítésére önmagában generál majd folyamatos továbbképzési igényt /akár az élethosszig tartó tanulás koncepciója jegyében is/, s e célra kiválóan alkalmasak lehetnének a távoktatásos vagy kevert kurzusok. Ráadásul az Országos Képzési Jegyzék szerinti szakmák száma a 2012-ben indult reform nyomán megfeleződött, korábban önálló szakmák olvadtak össze szakmacsoportokká, ettől viszont drágult és hosszabb lett az OKJ-képzés. Ez idáig rendben is van. Az viszont talán nem, hogy ha valaki - és ez személyes tapasztalat - csak úgy hobbiból, saját hasznára szeretné kitanulni valamit /nálam ez a kerékpárszerelés lett volna/, de nem akarna éveken keresztül forintszázezrekért általános műszerésznek tanulni /ide került modulként a kerékpárszerelés/, immár egy éve nem talál ilyen kurzust. Pedig erre egy alkalmazás vagy kevert formájú pár hónapos oktatás éppen megfelelő lehetne.
Aztán folytathatnám a hiánylistát a nagy sajtóvállalkozásokkal, pontosabban a hírportálokkal. Saját forrásokból, IT-fejlesztőik segítségével szerintem nem túl nagy ráfordítással létre lehetne hozni olyan nyílt e-learning piactereket, amelyekre bizonyos szűrés után bárki feltehetné a saját képzését. Ha rövid távon pénzben nem is, reklámban, a tanulói korosztályok "odaláncolásában" biztosan hozna a konyhájukra. Ja, és indíthatnának rajta saját online újságíróiskolát, stúdiót akár térítésért, s a legtehetségesebbeket gyakornokként foglalkoztathatnák /akár a tandíj visszatérítésével, "ösztöndíjasként"./
Van azért pozitívum is. A legnagyobbat úgy hívják, Támop, Társadalmi Megújulás Operatív Program, leginkább annak az oktatás fejlesztését, korszerűsítését, a pedagógusok továbbképzését segíteni hivatott programjai. Egészen konkrétan: a pedagógusképzés forrásainak témagazdája egy tavalyi interjúban úgy nyilatkozott, a programok kétharmadát blended, vagyis kevert típusú képzésként képzeli el. Ez - feltételezve, hogy a pénzek a megfelelő helyre kerülnek - önmagában is hatalmas lökést adhatna a magyar e-learning fejlődésének, hiszen pont ott, a pedagógusok, vagyis a potenciális instruktorok, tananyagfejlesztők körében csinálhat kedvet a távoktatáshoz, oldhatja a tradicionalizmust, ahol a legnagyobb szükség volna rá.
Az előző blogomban említett szellempláza-jelenségre gondolok. Tavaly nyáron a Mathias Corvinus Collegium és a Webuni közös felmérést készített a magyarországi e-learning helyzetéről. Az a közleményből nem derül ki ugyan, hogy hányan és kik voltak a válaszadók, a fő megállapítás azonban a piacot kicsit is ismerők számára aligha meglepetés: jelenleg nincs elég tananyag, ami komoly gátja a fejlődésnek. Mert ha nincs mit tanulni, diák, sőt érdeklődő sem lesz.
Azért az a kérdés is motoszkál bennem: a távoktatók, főképp a piactereket fenntartók vajon megtesznek-e mindent saját maguk reklámozásáért akár úgy, hogy ingyenes kurzusokkal szoktatják oda a tanulni vágyókat? Válasz helyett rögzíteném a január 21-iki állapotot. Az oktatási anyagokat kívülről befogadó oldalak közül az E-kikötő nyolc, főképp munka- és tűzvédelmi tárgyú, valamint négy személyiségfejlesztő programot kínál, pénzért, 5 ezer és 12 ezer forint közötti áron, a Webuninál vegyesebb profilú a 20 tananyagból álló kínálat, s ebből hét tanfolyam ingyenes, míg az EasyLearn listáján 28, informatikai, vállalkozási, illetve nyelvkurzus szerepel, közülük 13 az ingyen tanulható.
