Akkor folytatnám, ahol a legutóbbi bejegyzésemet abbahagytam, vagyis a felnőttképzéssel kapcsolatos víziómnál. Előrebocsátom, ez nem a klasszikus állami szerepvállaláson, hanem önkormányzati, civil vagy magánkezdeményezéseken alapulna, és nem is feltétlenül a néhai és egykori amerikai elnök, Ronald Reagan szállóigévé vált mondása miatt:
Meggyőződésem ugyanakkor, hogy az ilyen oktatási formák meghonosítása annyira személyre szabottnak és a helyi, egyedi igényekre épülőnek kellene lennie, hogy valóban nehezen tűrné a központosítás uniformisát.
Nézzük először a játszó személyeket, ezen belül is a potenciális "fogyasztókat":
- A statisztikák szerint ezerszám tűnnek el diákok az iskolarendszerből. Van köztük, aki munkanélküli vagy közmunkás lesz, elhelyezkedik vagy külföldön, értékelhető végzettség híján segéd- vagy betanított munkásként próbál szerencsét. Egy részük néhány év múlva biztosan szívesen újrakezdi a tanulást, pláne, ha a kínálati oldalon megfelelő kurzusokkal, például levelező vagy távoktatási formákkal, sőt esetleg ösztönzőrendszerrel találkozik. A "dolgozók gimnáziuma" levelező és távoktatási tagozatain egyébkét mai is sok az amúgy külföldön élő diák, sőt tudok olyanokról is, akik csak a napi megélhetéshez szükséges "konyhanyelvét" beszélik a fogadó országnak, közvetítő nyelv híján pedig Magyarországról, távformában tanulják szisztematikusan az adott ország nyelvét.
- Ott vannak azután azok az érettségizettek, akik - akár évekkel a munkába állás után - kezdenek újra tanulni, nyelvet, szakmai ismereteket. Vagy a szakgimnáziumok érettségizettjei, akik egy kapcsolódó OKJ-kurzussal kívánnak valódi szakképzettséget szerezni, esetleg nyelvvizsgára hajtanak, például hogy az így szerezhető felvételi pluszpontok birtokában fussanak neki az egyetemi-főiskolai felvételnek.
Ez - mindent egybevetve - több tízezer /reménybeli/ felnőtt tanuló, vagyis az igény valósnak tűnik.
Akkor nézzük azon szervezeteket, személyeket, amelyek vagy akik a szolgáltatói oldalon szóba jöhetnének:
- Itt vannak mindjárt a helyi önkormányzatok, amelyek éppen most veszítik el azon lehetőségüket, hogy érdemben beleszóljanak az "állami" köz- és szakoktatással kapcsolatos döntésekbe. Márpedig nekik hivatalból ismerniük kell a településüket, ismerni a lakosságot, társadalmi összetétel, iskolázottság szempontjából, tudni azt, milyenek a munkaerőigények, sőt azt is, nagyjából milyenek lesznek ezek pár év múltán. És érdekük is mindezeket kiszolgálni, jövedelemnövelési, lakosságmegtartási, fejlesztéspolitikai szempontokból. Létszükségletük /lenne/ tehát, hogy odafigyeljenek a felnőttoktatásra, -képzésre: szervezéssel, okos ösztönzőkkel, pénzzel, a rendelkezésükre álló infrastruktúra - helyiségek, eszközök stb. - átengedésével, javításával támogatni a helyi tanulni vágyókat és oktatói szervezeteket, felkarolni az újrakezdő diákokat vagy az iskolapadban, bocsánat "iskolapadban" maradni akarókat. El tudnék képzelni olyan, az önkormányzatok által támogatott elearning, vagy még inkább, blended, azaz vegyes kurzusokat, amelyeket a helyi igényekre szabtak, valamint olyan - szintén az önkormányzat által fenntartott nyitott, közösségi tanulótereket, helyiségeket, wifivel, számítógéppel, ahol többféle kontaktórát lehetne tartani, és ahol a tanulók egymással találkozva egymástól is tanulhatnának. És ehhez nem is kellene sok pénz.
- Aztán az egyetemek, főiskolák, ezen belül pedig leginkább a "már nem OKJ, még nem alapdiploma"-típusú, de kreditpontokat érő felsőoktatási szakképzések, illetve az intézmények által szervezett szakirányú továbbképzések rendszere. Ezeket leginkább bevételszerzés céljából hirdetik az egyetemek - az ilyen kurzusok többsége ugyanis költségtérítéses -, kisebb mértékben pedig azért, hogy növeljék a hallgatói létszámot. És bár tudok néhány példát arra, hogy a főiskolák széttelepítik a helyi igények szerint az ilyen képzést, e megoldásban azért még vannak kiaknázatlan lehetőségek. Arról nem is szólva, hogy ezek jó része szerintem átalakítható lenne távoktatási vagy vegyes formává. Elismerem, ez, ha átmenetileg is - bevételcsökkenéssel járna, a másik oldalon viszont növelné az intézményi ismertséget, népszerűséget, presztízst és vonzerőt. Ja, és persze online kurzust is lehet költségtérítéses formában "árulni"...
- Vagy a magánképzők, oktatási startupok, alkalmazásfejlesztő mikrocégek. Némi - gyanítom nem sok - támogatásért nyilván hajlandóak lennének ráállni a különböző felnőttdiák-csoportok az eddiginél is célzottabb elearning-kiszolgálására, akár rövid távon ingyen is, ha ez ígéretes távlatokat kínál. Oktatóprogramoknak már így is se szeri, se száma, a gond leginkább ezek eladhatóvá tétele vagy szélesebb körű megismertetése, márpedig az referenciának sem utolsó, ha valaki X., Y. település hivatalos oktatási partnere lehet. Igen, és itt máris elérünk a korrupcióhoz...
- ...ami ellen talán hatékony fegyver lehetne egyfajta önszabályozó testület megszerveződése. Nem, nem olyanra gondolok, mint az FVSZ, és csak kicsit olyanra, mint a Nyesze. Valahogy úgy képzelném a dolgot, hogy a csatlakozók önként beadják a /táv/oktatási termékeiket, tananyagot, appot, weboldalt, bármit, a tagok pedig egységes szempontok alapján közösen tesztelik, minősítik ezeket, akár "megfuttatják" egy fókuszcsoportban, a mindezekről készült jegyzőkönyv pedig referenciaként szolgál. Kerülném viszont az olyan tanúsító védjegy használatát, mint amilyet a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete adományoz:
A tanúsítvány helyett a jegyzőkönyv vagy jegyzőkönyvkivonat azért tűnik megfelelőbbnek, mert árnyaltan leírja, kinek ajánlott, mire való az anyag: érettségizni szándékozó harmincasnak, az iskolából éppen csak kikerült tizenévesnek, aki egyetemistaként képzeli a jövőjét vagy olyan negyvenesnek, akinek a munkájához lenne szüksége mondjuk az angol jogi nyelv alapjaira.
És akkor még nem is szóltam - most nem is fogok - a cégek szerepéről, a vállalati továbbképzési piacról, tréningekről. Ezekről, illetve kapcsolódásukról a felnőttoktatáshoz esetleg egy más alkalommal.
