Vége a nyárnak, elkezdődött a tanítás. Uhhh. Nagy bölcsesség. Aki ezen a ponton nem kattint el, hogy "Na ne már...!", annak folytatom. Szóval, mocorog a piac a távoktatásban is, lettek digitális nagykövetek, szerveződik a rendes évi ELTE-konferencia. Indulnak az e-tanfolyamok is, persze nem annyi és nem úgy, mind a nemzetközi piactereken, de azért - mivel mániásan regisztrálok mindenre, ami csak a szemem elé kerül - kapok emailt új kurzusokról, lehetőségekről, erről-arról. És ugyanez a Facebookon: reggelente vagy tucatnyi poszt vár az e-learning témájában. Ők tudják, mi érdekel. Hja, Big Data, meg ilyesmi.
Erről jutott eszembe egy júniusi hír a Google és a Duolingo üzletéről.
A Google is tudja, sőt a Duolingo is tudja, tudta az adatvadászat mibenlétét, már azelőtt, hogy a Google fantáziát látott volna benne. Talán azért, azért is válhatott a világ legnépszerűbb nyelvoktató programjává, mert elkezdte személyre szabni, a tanulók korához, nemzetiségéhez-kultúrájához, érdeklődéséhez igazítani a tananyagot. De tudja ezt Mark Zuckerberg is, aki - mint ezt ma bejelentették - szintén beszáll a személyre szabott oktatásba.
Big Data. Elismerem, ez nem a magyar kisvállalkozások játszótere, de tyúklépésekben talán el lehetne indulni. A regisztrációval kapcsolatos tapasztalataim szerint az ilyenkor kitöltendő űrlapok a név, emailcím, jelszó háromszögén kívül csak ritkán tartalmaznak - akár opcionálisan - lakóhelyre, életkorra vonatkozó kérdéseket, szokásokra, érdeklődési körre vonatkozókat pedig soha. Lehet, túl nagy munka alternatív, párhuzamos és irányultsághoz igazodó tananyagokat legyártani, de talán nem lehetetlen. És talán hosszabb távon érdemes is nem ugyanazt a körlevelet küldözgetni, e-tanfolyamot ajánlani az elképzelten homogén célcsoportnak. Ez nem Big Data persze, kis jóindulattal is maximum "small data", de érdemes lenne próbálkozni vele.
Például a nagy tankönyvkiadóknak. És most megint egy személyes tapasztalat. A nyáron 16-20 éves, zömmel nem magyar anyanyelvű, leginkább a volt Szovjetunió országaiból érkezett tanulóknak tartottam angolórákat egy nagy kiadó tankönyvéből, ami legfeljebb 5-6 éve jelent meg a piacon és nagyjából pont ezt a korosztályt célozta. Nem volt ezzel semmi baj, jól kipróbált, nyilván sokszorosan tesztelt, módszertanilag korszerű és kifogástalan munka. Mégis meglepett, milyen sokszor éreztem, a könyv "elmegy" a diákok mellett, milyen nehéz úgy filmekről beszélni, ha a példák nemcsak nem kötik le őket, hanem nem is tudják hová tenni ezeket a nálunk - legalábbis a 30 fölötti korosztály számára - ikonikusnak számító alkotásokat. De ugyanez volt például a zenével is. Pedig a nagy könyvkiadók megtehetnék, amit a tanárok, kis cégek maguk már csak pénzügyi és szerzői okokból sem, vagyis, hogy az e-learning eszközével alternatív változatokkal igazodjanak a tanulói érdeklődéshez. Célhatározói mellékmondatokat, igeidők használatát ugyanúgy meg lehet tanítani a geekeknek kütyükről szóló cikkekkel, mint az autóbolondoknak a genfi autószalonról szólókkal vagy a sorozatmániásoknak a Trónok harcával. Ha valaki elmúlt 50, beszéljünk vele a zenéről Pink Floyd-illusztrációkkal, a 30 alattiaknak Tarkannal.
Tudom, a kiadók más üzleti logikát követnek. Ők külön sorozatokat gyártanak, külön a kisiskolásoknak, külön a kamaszoknak és immár külön a felnőttként, munka mellett az iskolapadba ülőknek. Mégpedig úgy, hogy időről időre megújítják és újra piacra dobják a teljes szériát, tankönyvestől, munkafüzetestől, módszertani segédlettől cd-ig, videóig, maximum az újabban divatba jött online kiegészítőkkel módosítják. Lehetőleg persze úgy, hogy az új kiadás ne legyen kompatibilis a korábbiakkal. Értem, persze. De azért hátha valaki ebben is látna - alternatív megoldásként - üzleti fantáziát...?
