Mire is szolgál a reményfutam? Arra, hogy az első körben jól teljesítő sportoló - aki azért annyira nem jó, hogy egyenes ágon továbbmenjen - versenyben maradhasson. De mit jelent a reményfutam az oktatásban, a munkaerőpiacon? Mondjuk az Apple képen látható kínai munkásainak.

Magasabb fizetést? Tanulást? Jobb szakmát? Esetleg csak - bármilyen - szakmát? Van kitörés?

És idehaza? Magyarországon egy-másfél évtized múltán nagyobb lesz a tülekedés az oktatási reményfutamon, mint az egyenes ágon. Most oktatáspolitizálnom kellene kicsit, bár nem akarok sem balogzoltánozni, sem parraghlászlózni. Nem vagyok társadalomtudós sem, nem értek a szociológiai elemzések készítéséhez, társadalmi jövőképek vizionálásához. Inkább csak azon tűnődnék el, hogy az elmúlt évek legmarkánsabb oktatáspolitikai döntéseit és a mai terveket tényként kezelve milyen lesz a tudáshoz jutás esélye a felnőttkorban, a frissen - vagy nem frissen - a munkaerőpiacra lépők számára.

Mert mi is történt, mi is zajlik mostanság Magyarországon?

Az általános tankötelezettség a tanuló 16. életévének betöltésekor véget ér, végzettségi elvárás - mondjuk szakképesítés megszerzése  - nincs hozzárendelve a szabályhoz. A 16 évesek akár az általános iskolából is rögtön a munkaerő- /közmunkás-/ piacra kerülhetnek.

A felsőoktatásban  - túlképzésre, illetve megint csak a munkaerőpiac igényeire hivatkozva - csökkentek, illetve jellemzően néhány társadalomtudományi és bölcsészeti szakon meg is szűntek az államilag finanszírozott helyek.

A középfokú szakképzésben, illetve a felsőoktatásban teret nyert az állandó propagandajelzője szerint "német mintára létrehozott" duális modell, vagyis az, hogy a tanulók az elméleti oktatással párhuzamosan, erre alkalmasnak mondott gazdálkodó szervezeteknél, cégeknél részesülnek gyakorlati oktatásban.

A szakközépiskolák szakgimnáziumokká, a szakképzők szakközépiskolává alakulnának, csökkenne a közismereti tárgyak óraszáma, illetve ezek aránya, bizonyos természettudományos tárgyak - szakmától függően - kikerülnének a tantervből.

Nem kezdődött még el kísérleti szinten sem a az angolszász országokban STEM-nek vagy science-nek nevezett integrált természettudományos tantárgy fejlesztése és kialakítása. Palkovics László államtitkár egy interjúban nemrég említést tett ugyan róla. ahogy annak idején Magyar Bálint miniszter is felvetette az ötletet, de a külföldön is vegyesen fogadott természettudományos integrációt - amely egyebek mellett fenekestül forgatná fel például a tanárképzés szisztémáját, ami talán nem is lenne akkora baj. Itthon viszont már a szó elhangzásának pillanatában hangos ellenkezés kíséri az ötletet. Mondjuk, tény: az államtitkár a szakiskolai /szakközépiskolai/ tantervek közismereti lebutításának egyik eszközeként képzelné a természettudomány tantárgy bevezetését, és nem ott - vagyis gyermekkorban -, ahol az integrált oktatás akár a reáltárgyak megszerettetését is szolgálhatná.

Hatályban maradt az a rendelkezés, amely legalább középfokú nyelvvizsgához köti a megszerzett diploma átvételét, és a több tízezer főnyi lemaradót egy meglehetősen bizonytalan diplomamentő programmal igyekeztek megsegíteni, illetve belengették, hogy 10 év várakozás után a nyelvvizsgátlanok buknák a diplomát.

Jogszabály rendelkezik ugyanakkor arról, hogy a magyar népesség gyengének mondott nyelvtudását javítandó  2020-tól kezdve csak legalább egy középfokú nyelvvizsgával, illetve az ezzel egyenértékű emelt szintű érettségi eredménnyel rendelkezők jelentkezhetnek felsőoktatási intézménybe. A kötelező óraszámokra vonatkozó tantervi előírások egyelőre a korábbiakkal azonosak maradtak.

Ha már nyelvtudás. Ime egy adatsor az OECD-országok 25 és 64 év közötti polgárairól:

Ez a látlelet. Akkor most ugorjuk előre vagy 10-15 évet az időben, és próbáljuk megnézni, hogyan változik nagy vonalakban a munkába állók vagy friss dolgozók összetétele a mai helyzethez képest. És ez nagyjából felmérhetetlen. Azaz ez még csak felmérhető.  Mivel a munkaerő-piacon hasznosítható képzés fogalma a ma oktatásirányítói szerint, együtt jár majd a szélesebb alapokon nyugvó háttérismeretek beszűkítésével, ez nyilván a szakmai mobilitás rovására megy majd. "Hiperstatikus" végzettségek lesznek, ha mindenki olyan színvonalon, munkamorál szerint és technikai háttér mellett tanul, ahogyan az a képzést vállaló XY Kft.-nél akkor és ott éppen szokásos. Lesznek nyilván szerencsések, nem is kevesen, akik jó szakmai képzést kapnak, legalábbis a kor akkori elvárásainak megfelelően, de a világ aligha áll meg: nekik ugyanúgy szükségük lenne majd általános szakmai műveltségre, hogy az innovációkat, új szoftverek használatát elsajátíthassák. Aki meg peches volt, szakmai gyakorlata csak papíron létezik, miközben őt lábatlankodó-udvarsöprögető tanoncgyerekként kezelték a mesterei, az így járt.

A kérdés: ki fogja az eddigiekhez képest /is/ sokkal fontosabb, alapvetőbb továbbképzéseket irányítani, szervezni és főként finanszírozni?

Az állam? Lesz a közoktatás mellett egy közel hasonló mértékű, de a mainál mindenképpen nagyságrenddel nagyobb és jobban szervezett állami felnőttoktatási rendszer? Ráadásul vegyes vagy e-learning alapokon, hogy a senkit se kelljen a továbbképzés idejére "kivenni" a munkából?

Az iparkamara? Ők előszeretettel hangoztatják a munkaerő-piaci igények szerinti oktatás fontosságát, csak épp akkor látszik némi zavarodottság, ha meg kéne mondaniuk, KONKRÉTAN mire és hány emberre lesz szükség 2-3 vagy 5-6 év múlva...

A munkaadók? Őket mi motiválja majd arra, hogy ne inkább folyamatosan cseréljék a munkatársi gárdájukat - ha megtehetik -, mint hogy saját zsebből továbbképezzék a meglévő dolgozókat?

Riogatok? Lehet. De gondoljuk csak meg, ma mennyivel elterjedtebb alapelvárás mondjuk az Excel magabiztos használata, mint 10-15 évvel ezelőtt, hogy a mai autószerelőknek mennyivel több elektronikus eszközzel - és elektronikai háttérismerettel - kell rendelkezniük, mint másfél évtizede. És akkor nem beszélek olyan fogalmakról, mint UX dizájn, CRM, stb., ami másfél évtizede jószerivel nem is léteztek.

Aztán itt vannak az egyéni ambíciók és életutak. Vélhetően növekedni fog azok száma, akik értékelhető képzettség híján általános iskolai végzettséggel, esetleg anélkül kényszerülnek munkába? /Cserébe viszont az egyetemre-főiskolára járók kevesebben lesznek./ Földuzzadhat viszont a várakozók vagy zsákutcába jutottak serege - részben, mert kiderül, piacképes szakmájuk nem is annyira piacképes. De lehetnek például olyan érettségivel rendelkezők, akik nyelvvizsga híján kényszerülnek kivárni a felsőoktatási felvételivel, illetve újra kell tervezniük az életpályájukat. 

Mi marad nekik? Mi lehet a B-terv, a reményfutam számukra? A felnőttoktatás. Aligha túlzás kimondani: a maihoz képest nehezen elképzelhető módon nőhet meg az igény a felnőttképzésre, és annak is a nem hagyományos, online és vegyes formáira. Nagy kapacitású - távoktató? - dolgozók gimnáziumaira, szakgimnáziumaira, szakiskoláira lehet szükség, digitális OKJ-ra, nyelvoktatásra, MOOC-okra, fizetős tanfolyamokra, vállalati tréningekre, nyílt vagy zárt szakmai továbbképzésekre. Mert ott lesznek még a nyelvvizsgát akarók, vagy csak a nyelvet tudni szándékozók azok mellett, akiktől munkaadójuk várja el a továbbfejlődést, lépéstartást, vagy csak úgy maguk szeretnének okosodni. És ott lesznek a pályamódosításban reménykedők, de azok is, akik csak némi pályakorrekciót képzelnek el maguknak.

Vajon kalkulálnak-e ezzel azok, akik ma az oktatási törvényeket, rendeleteket alkotják? Látnak-e ennyire előre? Tudják-e - ha felelősen gondolkodnak -, hogy azt, amit ma egyszerűsítés, hatékonyság vagy takarékosság címén kivesznek a közoktatás rendszeréből, az alighanem még mindig kevesebb, de legalábbis nem több, mint amit a felnőttképzésbe, a digitális tananyagok fejlesztésébe vissza kellene pumpálniuk? Vagy nem kéne szólnom? Szerencsésebb lenne lapítani, hallgatni? Arra gondolni, hogy ma Magyarországon az e-learning legdinamikusabban fejlődő területei - a nyelvoktatás és a vállalati továbbképzések - nem az állam, hanem kizárólag a piac által szabályozottak, és addig jó, amíg ez így is marad? 

Minek nevezzelek? Minek nevezzelek téged, aki elmúltál ötven vagy hatvan éves, de meg akarsz, sőt, úgy érzed, meg is tudsz tanulni egy csomó mindent?  Nyitott vagy, és leszarod, mit mondanak a hátad mögött, be mersz ülni az iskolapadba, ha arra van kedved, és kimész bénázni a sípályára a gyerekek közé, ha a ősz fejedbe vetted, hogy márpedig te megtanulsz síelni. Megpróbálsz Mark Twain amerikai író bon mot-ja szerint élni:

Itthon leginkább hülyének néznek miatta, civilek és hivatalosságok egyaránt.

Ez oké, tudjuk. De nincs túl sok jó hírem a lehetőségekről sem. Mert mégis, hová lehet fordulni? MOOC? Idősoktatás? Szeniorok iskolája? Itthon legfeljebb néhány szervezet, oktatási intézmény, például a Pécsi Tudományegyetem  , a Zsigmond Király Főiskola, illetve pár magánkezdeményezés lát fantáziát az idősoktatásban, és szervez öregeknek - oppardon: szenioroknak - például nyelvtanfolyamokat. Pedig Amerikában, majd Nyugat-Európában már jó évtizede felismerték, az ottani - a magyarországinál persze összehasonlíthatatlanul szélesebb - középosztály nyugdíjasait kiszolgálni az oktatásban jó buli: ráérnek, szívesen töltik az idejüket valami hasznosnak gondolt elfoglaltsággal, és jó fogyasztók - amit idehaza egyelőre leginkább a termékbemutatók szervezői ismertek fel.

De hagyjuk az élethosszig tartó tanulás jegyében fogant unaloműző kurzusokat, ezek az e-learning szempontjából amúgy sem túl perspektivikusak, hiszen itt fontos vonzerő a klubszerűség, vagyis a személyes jelenléten alapuló kapcsolatteremtés. Ez idáig az idősoktatás, de mi a helyzet az idősképzéssel? Milyen lehetőségei vannak azoknak, akik ötvenen túl veszik maguknak a bátorságot, hogy szakmai ismereteiket frissítve, esetleg a közkeletű menedzserpanel szerint "a kor kihívásainak megfelelve"  úgy tanulnának, hogy mindezt utána a munkaerőpiacon kamatoztassák? Nekik tényleg kapóra jöhetnének a célzott e-learning kurzusok, ilyen azonban alig-alig található ma a nyílt oktatás piacán.

De miért is lenne? Időpocsékolás. Vagy komolyan gondolja valaki, hogy 40+ évesen pályát módosíthat? Mint a filmekben, a humoros-cukormázas amerikai tanmesékben...?

Ezzel szemben a tények a kereslet és kínálat magyarországi perspektívából: az álláspiacon - idehaza, de máshol is -  tombol a látens age discrimination, vagyis az életkor szerinti megkülönböztetés. Megtapasztalhattam, hogy a hiperhatékonyságra törekvő HR szakma  - munkakeresői szemmel nézve - leginkább hiperpökhendiséget és hiperkulturálatlanságot mutat /szabályt erősítő kivételek, kíméljetek meg attól, hogy leanyáztok/. Mert nem tudom nem modortalanságnak tekinteni például azt a magyar álláshirdetők többségénél tapasztalható gyakorlatot, hogy még egy automatikusan generált elutasító emaillel sem tisztelik meg a hoppon maradt jelentkezőt, mert több, mint gyanús, ha már a kisérőlevélben, sőt annak a tárgysorában kérik a "fizetési igény megjelölését", és mert konkrétan tudok olyan esetről, ahol a pályázatok elbírálásánál az "előszűrést" a személyügyi asszisztens azzal az utasítással végezte, hogy a 35 évnél idősebbek önéletrajzát automatikusan és olvasatlanul dobja a kukába.

 Nem vagyok mániás, sem üldözési, sem másmilyen, és a túlzott optimizmus sem jellemez, amikor azt mondom: a nem túl távoli jövőben a magukat továbbképző-átképző idősek nagy számban fognak megjelenni a felnőttoktatás, ezen belül pedig az online felnőttoktatás piacán. Olyanok, akik nem hobbitanulók, hanem akiket a szakmai továbbképzés és új szakmák elsajátítása - majd az ismeretek munkában való hasznosítása - vezérel. És ahogy létezik felnőttoktatás, és ezen belül lassan kialakul a részben sajátos közelítést, módszertant követelő idősoktatás, ugyanúgy a felnőttképzés, a vállalati tréning világán belül kialakul az idősképzés is. nemcsak tovább hódít majd az e-learning, Digitális kurzusokat képzelek, a korosabbak tanulási stratégiájának, sajátosságainak megfelelően - vagyis szakismeretükre, tapasztalataikra, speciális, korfüggő érdeklődésükre, világlátásukra, tanulási ritmusukra, technikáikra építve. E-learninges, vegyes - blended vagy hibrid - megoldásokkal.

De vajon miért fektetnének valakik, nem kevés időt, pénzt, energiát abba, hogy elméletben megalapozzák, majd a tananyag-fejlesztési, oktatás-módszertani háttér kidolgozása után önálló szakterületté emeljék az idősképzést? Talán mert van benne fantázia, és lehet - már középtávon - üzleti nyereség. Vagy talán csak azért, mert egy évtizeden belül muszáj lesz megtenni. Az "age of age discrimination" kora, gyanítom, a végéhez közeledik. Hiszen egyre kevesebb a fiatal és egyre több az öreg, fogynak az ifjú munkaképesek. Telnek-múlnak az évek, erősödik a lépéskényszer, egyre merevebb, kényszeredettebb lesz a munkáltatói mosoly, és egyre kevesebb önéletrajz végzi majd olvasatlanul a kukában. Amúgy is, a szükség kényszere miatt is talán, de a korosabbaknak kitalált továbbképző rendszer segítsége nyomán biztosan.

Lehet, nem kéne hinnem a statisztikákban, prognózisokban. Következtethetek rosszul, tévedhetek is, de azért vagy épp ezért érdemes elolvasni ezt az összefoglalót vagy az eredetit, aztán végiggondolni a munkaerő-piaci következményeket. Ennyit biztosan megér.

Egy korábbi bejegyzésemben kicsit panaszkodtam, hogy nincsenek magyar MOOC-ok, erre tessék: indul a szezon.

De jó..! 

/A képet a linkelt cikkből, az erről hírt adó EKF-honlapról vettem, nem reklám, vagyis tuti, hogy nem az én bizniszem, és gyanítom, hogy nem is az egri főiskola belsejét mutatja. Hogy hogyan került be, fogalmam sincs...:-). Khmmm.../

Van még egy jó hír, még ha csak csepp is a tengerben. De azért jó, hogy az ilyesmi kezd fontos lenni a cégeknek.

Nem először tapasztalom, hogy pedagógiai írásokat úgy igyekeznek korszerűvé és eladhatóvá tenni, hogy valahogy belekeverik az e-learninget. Ami nem baj, mert ha valamit az e-learning vagy az IKT emlegetésével lehet eladni a szakmai közvélemény számára, az végső soron azt jelenti, van /elvárt/ érdeklődés a téma iránt és van-lesz előrelépés is.

Valami hasonlót látok ennél a blogbejegyzésnél is. Mert a felvezetőben szerepel ugyan ez a mondat: "...egyes területek sajátosságaira szeretnénk rávilágítani, hogy a jövőben fiatal és felnőtt tanulóid számára is egyaránt motiváló eLearning tartalmakat hozhass létre", de aztán pont erről esik a legkevesebb szó. Van némi etimológia, "már a régi görögök is"-típusú történeti áttekintés és 5 pontba szedett lista arról, hogy miben különböznek a pedagógia és az andragógia alanyai tanulási szempontból. A felnőttek "urai a tanulási folyamatnak, ők irányítanak és kontrollálnak, a felelősség is 100%-ban őket terheli", aztán tapasztaltabbak, "a tanulás tárgyát tekintve" sokkal tudatosabbak, a tanulásban célhoz kötöttebbek, továbbá erősebbek a belső motivációik. Nagyjából ez.

Aha.
Gondolatébresztőnek mindenesetre tényleg jó volt a poszt, mert hát megpróbáltam végiggondolni a felnőttek oktatásának dolgát tapasztalataimat nem kevés oktatási vulgárpszichológiával ötvözve.

Tényleg, vajon milyennek látom az "átlagtanulót", aki felnőtt, mondjuk 30 év fölötti, családos és főállásban dolgozik?  Pontosabban, mire kell figyelemmel lenni, milyen igényekkel, lehetőséggel kell számolni, ha oktatni szeretnénk őket?

Idő és időbeosztás

A felnőtt tanulók legfőbb tulajdonsága, hogy nincs idejük. Ez részben még akkor is igaz, ha valamiféle külső kényszer vagy "kényszer" miatt - tehát munkahelyi kötelezettség, vállalás vagy a ranglétrán, illetve fizetési jegyzéken való előrelépés miatt - vág bele. Ráadásul, legalábbis tanárként és felnőtt tanulóként is azt tapasztalom, hogy amúgy jó időbeosztó képességgel rendelkező, adott esetben vezető beosztású diákok is hajlamosak a túlzott optimizmusra. Vagyis alapállapotra, "békehelyzetre" kalkulálnak, és éppúgy nem nagyon számolnak családi extra tennivalókkal, munkahelyi pluszmunkákkal, márpedig ilyen - egy betegség, határidős munka, projektzárás vagy mérlegkészítés mindig becsúszhat, tehát nagyjából alig-alig van annyi idejük, amennyivel eredetileg számoltak. Gyakran nem terveznek - vagy nem eléggé - azzal sem, hogy vannak, lesznek órán kívüli feladatok, tanulnivaló. Ez pedig egyrészt növeli a lemorzsolódás veszélyét, hiszen, ha nem tud kellő időt fordítani az otthoni tanulásra, akkor elveszíti a fonalat és elkedvetlenedik - a felnőttképzésben a kimaradók aránya átlagosan 60-70 százalék is lehet, a távoktatásban pedig még magasabb, akár 90 százalékos -, másrészt komoly kreativitást követel a tanártól: lehet-e és hogyan lehet minél többet helyben megtanítani, illetve miképp lehet a motiváltságra építő, nem hagyományos feladatokkal arra késztetni a tanulókat, hogy  az órán kívül is foglalkozzanak az anyaggal? 

Háttérismeretek

Egy felnőtt tanulócsoport tagjainak háttérismeretei, hozott tudáselemei rendkívüli módon eltérhetnek. Nyilván minden nyelvtanár kollégám tudja, hogy lehet bármilyen alapos egy szintfelmérő teszt, amellyel összeválogatják a résztvevőket, erős egyéni különbségek adódhatnak mondjuk egy gyenge középhaladónak beállított csoporton belül is. Ilyenkor - jobb híján - a tanár megpróbálja belőni a középértéket, és az elképzelt csoportátlagnak tanítani. Ez persze nem "jobb híján"...hiszen a "jobb" ebben az esetben a személyre szabott haladás lenne, ami viszont csoportkeretek között nehezen kivitelezhető. Sokszor pedig - az egyéni idő- és energiaráfordítás mértékében - ez a különbség konzerválódik, illetve növekedhet is a kurzus során. Kérdés tehát, hogyan lehet, pontosabban fel lehet-e úgy építeni a tanfolyamot, hogy egy csoport tagjai menet közben legalább korlátozott mértékben behozhassák a lemaradásukat?

Tudatosság és motiváció

A felnőtt tanulók rendszerint nagyon tudatosak, jól fókuszáltak, biztosak abban, hogy mit akarnak, legyen szó külső elvárásról vagy arról, hogy "márpedig én ezt mindenképpen MEG FOGOM CSINÁLNI". Ebben azonban nagyon sok lehet az önfegyelem. A motiváció más egy kicsit, ott a belső késztetést sokszor gerjeszti az önbecsülés, a jóérzés - mindannyian büszkék vagyunk magunkra, ha ennyi meg annyi év után képesek vagyunk újba fogni, visszaülni az iskolapadba. Ez a fajta büszkeség és pozitív önértékelés azonban múlékony lehet: pár hét után véget ér az újdonság varázsa, kopnak az illúziók és ha nincs addigra konkrét sikerélmény, akkor a belső motiváció rohamosan fogyni kezd. Egy ilyen "krízisidőszak" tapasztalataim szerint szinte törvényszerűen bekövetkezik, jellemzően ezen a ponton a legmagasabb például a kimaradók aránya, a kérdés inkább csak az, hogy hogyan lehet tompítani. Ebben segíthet persze a már említett tanulói fegyelmezettség, de az sem korlátlan: a tanár dolga, hogy észrevegye, ha X vagy Y kezd elveszni a tanulnivalók tengerében, hiányérzete van stb., mert a tanuló "lojalitásból" talán nem mindig teszi ezt közvetlenül nyilvánvalóvá. A lecke adott: hogyan csökkentsük a tananyagszerkezet strukturálásával, oktatás-módszertani eszközökkel, a feladatok ütemezésével a "kiábrándulás" mértékét?

Módszertan és tanulói elvárások

 Be kell vallanom, mindeddig nem találtam meg az üdvözítő megoldást. Azt is inkább csak érzem, hogy témaválasztásnál általában bejön, ha napi-heti aktualitással próbálkozom angolórán, tájékozódom a szakmájukba vágó friss hírekről, de ha éppen Oscar-gála van, akkor belekeverem azt a tematikába. Tudnom kell, mik a legújabb trendek a reklám és marketing világában, tudjam, mit jelent a scraper és a crawler, ha médiaügynökségi dolgozóknak tartok órát, energetikusoknak pedig vigyek szöveget, videót mondjuk a palagáz előnyeiről és hátrányairól. A módszertan sokkal keményebb dió: azt látom, van, aki vevő a játékosításra, illetve általában vevők rá a tanulók, csak van akinek semmi sem elég, ha játékos tanulásról van szó, és van, akinek a kevés is sok. Mert nem tud kellőképp lelazulni a kollégák előtt, esetleg hamarabb megunja a játékot és "kiszáll".

Az arányok megválasztása, kulcskérdés, és a csoportok összetételétől, a tanulók korától, érdeklődésétől, ismereteitől függően változik. Mégpedig nem csak a korszerűség, hanem a tradicionalitás oldaláról nézve is. 

Minőségirányítási alapismeretek, Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar, 2015-2016, 6 hetes, ingyenes

MOOC-oztam egyet, elvégeztem egy kurzust. Mert rövid, ingyenes, nem kérnek különösebb előtanulmányokat hozzá és még érdekel is a téma. Az alábbiakban megpróbálom összegezni a tapasztalataimat, és osztályozom a kurzust.

          Kurzusleírás, szerkezet, szabályok

A tanfolyam Moodle-rendszeren futott és hat héten át tartott. Regisztrációval lehetett rá jelentkezni. Az elérhető összpontszám 100, a heti tesztekből hetente 5, vagyis összesen 30 pontot lehetett szerezni, az első és harmadik tanfolyami héten ezenkívül két, egyenként maximum 15 pontot érő esettenulmányt kellett leadni, mésfél oldal körüli terjedelemben, határidőre, Word-dokumentumként feltöltve. A tanfolyamot egy 40 pontos záróteszttel lehetett abszolválni, a kurzus teljesítésének feltétele pedig az összes feladat teljesítése és legalább 71 pont elérése volt. A kurzust sikerrel elvégző hallgatók - az ígéret szerint legalábbis /erről később/ - tanúsítványt kapnak.

Minden tananyagegység az előző határidő lejártával nyílt meg és egy hétig "élt", leszámítva a késői jelentkezők miatt két hétig nyitva lévő elsőt. A heti penzumot egy néhány kérdéses nyomkodós-rádiógombos gyorsteszt zárta le. A rendszer itt egyszeri próbálkozást és 10 perces időkorlátot engedélyezett, az eredményt azonnal láthatóvá tette, a helyes megoldásokat is megadva. A szöveges feladatokat a programgazdák értékelték és pontozták. A tananyag 6 hétre volt elosztva, a hetedik hét tanulásra és a záróteszt kitöltésére szolgált. Itt 30 perc állt rendelkezésre és háromszor lehetett próbálkozni úgy, hogy az ellenőrzés gombbal kiadta a rendszer a megoldásokat, de újra lehetett kérdéssort generáltatni /az értékelés alapja a legjobb záróteszteredmény lett/.

         Felépítés, tartalom

A kurzus a következőképp épült fel /szó szerinti másolat/:

• november 18. - november 24.

  Ebben a tanulási szakaszban a tanulók megismerkednek a minőségirányítás kezdeti elképzeléseivel, a minőségügy történetének emblematikus alakjaival és fő kérdéseivel. Emellett tisztába jönnek a minőség fogalmával, alapvető tényezőivel és szereplőivel. A cél a minőségügyi kérdéskör kialakulásának tanulmányozása, a kialakulási folyamat egységben látása. A tanulási szakaszt egy gyakorlatias szöveges feladat és egy rövid értékelő teszt zárja.

  • Minőségügyi alapok - Tananyag
  • 1. Feladat: A felolvadt harcsa
  • 1. teszt

    A teszt az első tanulási egységre vonatkozik, annak elsajátításáról ad gyors képet. A válaszok 1-1 pontot érnek, a teszt pedig 5 kérdésből áll, amelyek megválaszolására a tanuló 10 percet szánhat. Mivel ez egy gyors felmérés, egy próbálkozás engedélyezett, így ajánlatos a kitöltés megkezdése előtt alaposan átnézni a vonatkozó részeket. A teszt a kurzus első két hetében (november 18. - december 1.) elérhető.

• november 25. - december 1.

  Ebben a tanulási egységben a tanuló megismerkedik az ISO 9000-es szabvány fogalmaival, a szabványcsalád szerkezetével és tagjaival. Ezen belül is különös figyelmet szentelünk az ISO 9001:2008-as rendszerszabvány struktúrájának és elemeinek. A szabványok szemléletmódját a folyamatszerű megközelítés modellje mutatja be. A tanuló megtanulja elkülöníteni egymástól a szabványcsalád tagjait, valamint felvázolni a rendszerszabvány felépítését, továbbá képes lesz átlátni a folyamatszemléletű megközelítés fontosságát. A tanulási egységet rövid teszt zárja.

  • Az ISO 9000-es szabványcsalád - Tananyag
  • 2. teszt

    A teszt a második tanulási egységre vonatkozik, annak elsajátításáról ad gyors képet. A válaszok 1-1 pontot érnek, a teszt pedig 5 kérdésből áll, amelynek megválaszolására a tanuló 10 percet szánhat. Mivel ez egy gyors felmérés, egy próbálkozás engedélyezett, így ajánlatos a kitöltés megkezdése előtt alaposan átnézni a vonatkozó részeket. A tesztnovember 25-től december 1-ig elérhető.

• december 2. - december 8.

  Ebben a tanulási szakaszban a tanuló betekintést nyer a minőségirányítási rendszer kialakításába, a folyamat egyes lépéseinek és a szükséges munkaköröknek a megismerésével. A tanulási egységet rövid értékelő teszt és egy gyakorlatias szöveges feladat zárja.

  • A MIR működtetése - Tananyag
  • 2. feladat: Rendszerépítés - esettanulmány
  • 3. teszt

    A teszt a harmadik tanulási egységre vonatkozik, annak elsajátításáról ad gyors képet. A válaszok 1-1 pontot érnek, a teszt pedig 5 kérdésből áll, amelynek megválaszolására a tanuló 10 percet szánhat. Mivel ez egy gyors felmérés, egy próbálkozás engedélyezett, így ajánlatos a kitöltés megkezdése előtt alaposan átnézni a vonatkozó részeket. A teszt december 2-től december 8-ig elérhető.

• december 9. - december 15.

  Ebben a tanulási egységben a tanuló megismerkedik a TQM rendszerrel, amely  a gyakorlatban a szervezet minőségközpontú irányítását jelenti. A tanulási egységet ismét egy rövid értékelő teszt zárja.

  • A teljeskörű minőségirányítás (TQM) és a minőségdíjak - Tananyag
  • 4. teszt

    A teszt a negyedik tanulási egységre vonatkozik, annak elsajátításáról ad gyors képet. A válaszok 1-1 pontot érnek, a teszt pedig 5 kérdésből áll, amelynek megválaszolására a tanuló 10 percet szánhat. Mivel ez egy gyors felmérés, egy próbálkozás engedélyezett, így ajánlatos a kitöltés megkezdése előtt alaposan átnézni a vonatkozó részeket. A teszt december 9-től december 15-ig elérhető.

• december 16. - december 22.

  Az akkreditáció folyamatának és fajtáinak megismerésére kerül sor ebben a tanulási egységben. A tanuló elkülöníti egymástól az intézményi és a programakkreditáció jellemzőit és tevékenységeit. Az egységet rövid értékelő teszt zárja.

  • TANANYAGBELI VÁLTOZÁS

     

    Kedves Hallgatók!

     Az Intézményakkreditáció törvényi feltételei c. tananyagrész a MAB intézményakkreditációs útmutatója alapján készült. Időközben a felsőoktatásról szóló törvény módosult, így az anyaghoz kiegészítésként beillesztem a megváltozott idevonatkozó részeket.

    A tesztkérdéseket a változás NEM érinti. 

    „9. § (1) A felsőoktatási intézmény egyetem vagy főiskola lehet.

    (2) Az „egyetem” vagy „főiskola” elnevezés, valamint ezek idegen nyelvű megfelelői használatára csak az e törvény 1. melléklete szerinti – továbbá az e törvény alapján a Magyarország területén működő külföldi – felsőoktatási intézmény jogosult.

    (3) Egyetem az a felsőoktatási intézmény, amelyik

    a) legalább nyolc alapképzési és hat mesterképzési szakon jogosult képzésre, valamint doktori képzésre és doktori fokozat odaítélésére,

    b) munkaviszony, illetve közalkalmazotti jogviszony keretében foglalkoztatott oktatóinak, kutatóinak legalább hatvan százaléka tudományos fokozattal rendelkezik,

    c) képzéseit képes idegen nyelven folytatni az általa indított szakok egy részén, valamint

    d) tudományos diákkört működtet.

    (3a) Az alkalmazott tudományok egyeteme az a felsőoktatási intézmény, amelyik

    a) legalább négy alapképzési szakon és két mesterképzési szakon jogosult képzésre,

    b) – ha a működési engedélye a 108. § 1a. pontjában meghatározott képzési területre, szakra kiterjed – legalább két szakon duális képzést folytat,

    c) munkaviszony, illetve közalkalmazotti jogviszony keretében foglalkoztatott oktatóinak, kutatóinak legalább negyvenöt százaléka tudományos fokozattal rendelkezik,

    d) képzéseit képes idegen nyelven folytatni az általa indított szakok egy részén, valamint

    e) tudományos diákkört működtet.

    (4) A főiskola az a felsőoktatási intézmény, amelyik

    a) munkaviszony, illetve közalkalmazotti jogviszony keretében foglalkoztatott oktatóinak, kutatóinak legalább harmada tudományos fokozattal rendelkezik, valamint

    b) tudományos diákkört működtethet.

    (6) Az egyetem és a főiskola felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzést – felsőoktatási szakképzést, szakirányú továbbképzést – is folytathat.

    (7) Ha a felsőoktatási intézmény hivatalos neve megváltozik, az erről szóló bejelentést az oktatási hivatal tudomásul veszi, és kezdeményezi a miniszter útján e törvény 1. mellékletének módosítását.”

     Forrás: 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról (Hatályos: 2015.09.01 - 2015.12.31.)http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=142941.296210

  • Akkreditáció - Tananyag
  • 5. teszt

    A teszt az ötödik tanulási egységre vonatkozik, annak elsajátításáról ad gyors képet. A válaszok 1-1 pontot érnek, a teszt pedig 5 kérdésből áll, amelyek megválaszolására a tanuló 10 percet szánhat. Mivel ez egy gyors felmérés, egy próbálkozás engedélyezett, így ajánlatos a kitöltés megkezdése előtt alaposan átnézni a vonatkozó részeket. A teszt december 16-tól december 22-ig elérhető.

• december 23. - december 29.

  A tanulási egység kitekintést nyújt az ISO-n kívüli "világra", azokra a minőségügyi rendszerekre, amelyek ágazati sajátosságok vagy egyéb okok miatt alakultak ki. A tanuló megismeri ezek speciális jellemzőit, s tudásáról értékelő tesztben ad számot.

  • Speciális minőségügyi rendszerek - Tananyag
  • 6. teszt

    A teszt a hatodik tanulási egységre vonatkozik, annak elsajátításáról ad gyors képet. A válaszok 1-1 pontot érnek, a teszt pedig 5 kérdésből áll, amelyek megválaszolására a tanuló 10 percet szánhat. Mivel ez egy gyors felmérés, egy próbálkozás engedélyezett, így ajánlatos a kitöltés megkezdése előtt alaposan átnézni a vonatkozó részeket. A teszt december 23-tól december 29-ig elérhető.

  • Kedves Hallgatók!

     

    A HACCP-hez egy kis frissítés (a teszt kérdéseket nem érinti):

    A HACCP kidolgozásának és betartásának megtörténtét az illetékes élelmiszerlánc-biztonsági hatóság – járási állatorvosok és/vagy élelmiszer-biztonsági felügyelők – végzik, illetve a szakmai felettes szervük (az illetékes Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztálya, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal).

    Az EU nem ajánlásként fogalmazza meg a HACCP rendszer alkalmazását, minden élelmiszer-ipari vállalkozónak ki kell dolgoznia és be kell vezetnie. Erről a 852/2004/EK rendelet ír a II. fejezet 5. cikkében (Veszélyelemzés, kritikus szabályozási pontok).

    Élelmiszer-ipari vállalkozónak számít a vendéglátó ipari vállalkozáson kívül az élelmiszerrel foglalkozó kereskedelmi egységek, a takarmány előállítással és forgalmazással foglalkozó és fertőtlenítőszert gyártó és forgalmazó "személy" is.

    Forrás: S. Zs. (2015). és http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:32004R0852:HU:HTML

• december 30. - január 5.

  • Záróteszt

    Néhány megjegyzés: 

     - A szöveges feladatok beillesztése megítélésem szerint vitatható, mivel ezek nem a tanulmányok második felére estek, kevésbé voltak alkalmasak az itt tanultak mérésére. Különösen furcsállom, hogy a tanfolyam rögtön esettanulmány-készítéssel indul, ami sokkal inkább képes mérni az előismereteket, tanulmányi és szakmai hátteret, de még a minőségirányításhoz való affinitást is, mint bármilyet, itt megszerzett tudás alkalmazását. Lehetne persze, sőt, jó is lenne, ha e szintfelmérés alapján személyre szabott anyagot kaptunk volna, de ez nem történt meg. 

     - Zavaró, hogy többször is utólag, illetve menet közben módosult a tananyag. Lehetne persze ez a naprakészség akár dícséretes is, de például a felsőoktatási törvény változása - ami miatt bekerült egy korrekció -  a jogszabály hatályba lépésének időpontjából kikövetkeztethetően nem indokolta a kapkodó belenyúlást. Persze jobb így, mintha elavult anyagot tanultunk volna, de gyanítom, a lecke megnyitását megelőző kontrollal szépen csendben lehetett volna frissíteni a tartalmat.

    A TARTALOM ÉRTÉKELÉSE: 5/3

    Kivitel, technikai megvalósítás és design

    Az órákra bontott tananyag egyszerű pdf-fájlokon jelent meg, az elején előlappal és rövid összefoglalóval, ezt minden lecke végén néhány ellenőrző kérdés és forrás-, illetve olvasmánylista /helyenként aktív linkkel/ egészítette ki. Az anyagok nyomtathatóak és képernyőn olvashatóak voltak, nem voltak benne interaktív elemek, a szöveget különösebb kiemelés nélkül, néha vázlattá szerkesztve kaptuk, helyenként, a kivitelből láthatóan más helyről képként beillesztett ábrával.

    Technikai hibát én nem tapasztaltam, más hallgatók egy vagy két esetben jeleztek ilyet. 

    A design meglehetősen minimál volt, nagyjából nem is lehet látványtervezésről beszélni, vizuális elemként még a szövegszerkesztő program adta lehetőségeket sem aknázták ki a szerkesztők - képi elemként a már említett ábrákon túl néhány logó, az interneten fellelhető kép volt az anyagba illesztve.

    A KIVITEL ÉRTÉKELÉSE: 5/2

    Egyéb szolgáltatások

    A hallgatók és oktatók számára fórum állt rendelkezésre, ahol egyrészt a teljes kör számára lehetett hozzászólást közzé tenni /ezekről az érintettek emailen értesítést is kaptak/, másrészt lehetett egy vagy több csoporttagnak célzottan is írni.

    Az általam ismert hozzászólások egyébként kizárólag technikai jellegűek - rendszerhiba, érdeklődés stb. - voltak, szakmai jellegű diskurzus nem alakult ki, igaz, ezt az oktatók semmilyen módon nem támogatták, illetve kezdeményezték.

    Idáig ez gyengébb közepes. Maradt viszont rossz szájíz is, és, ha azt hallom, Pécsi Tudományegyetem, egy darabig biztosan vegyes érzelmeim lesznek. Valahogy nem érzem, nem éreztem diákként nagyon fontosnak magam. És azt sem tudom, mi inspirálta a PTE FEEK-et, hogy elindítsa ezt az ingyenes kurzust. Pályázati pénz, kellett valamit produkálni érte...? Csak nem... Ha mégis, hát ezért van a Gucci-idézet az induló képen. /Az, hogy ingyenes, itt és most nekem irreleváns persze, mert föl sem merül bennem, hogy bárki azzal a közelítéssel kezelné a tanfolyamot, hogy "ingyen kapják, ne követelőzzenek"./  Mindenesetre kicsit most az a benyomásom, hogy a kurzusgazdáknak igazából púp a hátán az egész; így-úgy letudni egy kötelező feladatot. Ezt érzem ki a menet közbeni tananyagmódosításból, abból pedig egyértelműen, hogy például a szöveges feladatok kijavítása több hetet vett igénybe. 

    Mindennek a kicsúcsosodása a tanúsítvány kiadása körüli késlekedés.

    A január első napjaiban - január 5-iki határidővel - befejezett kurzusról a tanúsítvány február 23-ig nem érkezett meg, vagyis egy automatikusan kiszámított eredmény alapján történő oklevél kiállítása és postázása tovább tart, mint maga a kurzus. 

    Elhiszem, hogy egyszerre sok papírt kell legyártani, meg, mivel utólag kérték be hozzá a személyes adatokat - Miért utólag? Miért nem a regisztráció részeként? - lehet csúszás. Ez munkaszervezési kérdés elsősorban, és hát pont ezen a kurzuson tanultunk egyebek mellett a minőség és a munkaszervezés kapcsolatáról is...

    Frissítés: 2016. március 11-én postán megérkezett a hiányolt igazolás a kurzus sikeres elvégzéséről.

    A SZOLGÁLTATÁSOK ÉRTÉKELÉSE: 5/2

    ÖSSZESÍTETT ÉRTÉKELÉS: 5/2

     

I

Igenis léteznek magyar MOOC-ok, vagyis tömeges nyílt online kurzusok - ezt a hét végén, Egerben tartott oktatástervezési konferencia egyik hozzászólója a szombat reggeli plenáris előadáshoz. És ez talán igaz is, bár - mielőtt megszólnánk tájékozatlanságáért a világterendeket felvázoló Frantisek Daleckyt, a cseh Masaryk Egyetem oktatóját - elgondoltató, hogy az előadó, mint mondta, miért "nem talált" magyar kezdeményezést.

A Google keresője a "mooc magyarul" kifejezés első oldalán a blogbejegyzéseken, cikkeken túl föladja az Óbudai Egyetem keretein belül működő és központilag erősen megtámasztott Kárpát-medencei Online Oktatási Centrum kínálatát, ahol a mostani félévben 24 kurzus elérhető /a honlap tanulsága szerint 29 a csatlakozott partnerek, főiskolák-egyetemek száma, vagyis egy tanfolyam se jut egy intézményre/. A K-MOOC egyébként nem tiszán szabadegyetem - ahogy ma már a nagy nemzetközi platformok sem -, mivel a kurzusok kívülről ingyen is elvégezhetők, viszont a beíratkozott hallgatók ezeket kreditpontokért is hallgathatják. Megjelenik a találatok között a Nemzeti Információs és Infrastruktúra Fejlesztési Intézet égisze alatt uniós támogatásból életre hívott videótár, a szintén támogatott Mathias Corvinus Collegium, bár az általuk ajánlott és MOOC-nak nevezett kurzus - középiskolásoknak való négyféléves társadalomtudományi oktatás - igazából se nem massive, vagyis tömeges, se nem igazán nyílt. Nagyjából ennyi. Talán saját kútfőből még hozzátehetnék néhány, pár saját kurzust kínáló egyetemet, a közös európai portált, ahol időtlen idők óta csak a Miskolci Egyetem négy kurzusa szomorkodik, egy-két magánkezdeményezést, a videótartalmakkal a középiskolásokat célzó zanza.tv -t például, a Webunit, ahol felsőoktatási intézmény - a K-MOOC-hoz csatlakozott Gábor Dénes Főiskola  -  is jelen van /e kurzusok jelentős hányada azonban fizetős/ és talán még az E-learning kikötő, béta verzióban és mindösszesen 8 kurzussal.

Vajon mi az oka annak, hogy a magyar MOOC-piac ilyen nyögvenyelősen indul? Volt cikk, ami már két éve ezt a kérdést vetette föl, de a helyzet azóta sem túl sokat változott. A "nincs rá pénz"-magyarázat adódna, de pont a fenti példák mutatják, hogy az egyetemek e célra hozzájuthatnak uniós forrásokhoz. Ráadásul egy közös platform létrehozása aligha kerülhet irdatlanul sokba, hiszen informatikai cégek, tanácsadó vállalkozások mintegy melléktevékenységként is fenntartanak ilyeneket. Vagy a ki az úr a házban? rátartisága akadályozza az együttműködést, vagyis hogy senki sem akarna beállni a másik egyetem alá? Ennek persze részben ellentmond a K-MOOC esete, de ha így van /bár nem tudom, ha a Harvard és az MIT együtt létre tudta hozni az edX -et, akkor a magyarok milyen alapon pökhendizhetnének/, abban az esetben az intézmények közös ernyőszervezete, a Magyar Rektori Konferencia csinálhatna egy független piacteret....

Ha már így alakult: legalább az miért nem ismert, ami van? Kár rejtegetni, hiszen a MOOC-ban pénz van, nagy pénz. Léteznek üzleti modellek, van aki a tanfolyami díjakra alapoz, más külső hirdetőkre, megint mások ingyen kínálják a kurzust, a tanusítványért, oklevélért pedig fizetni kell. Megint más a vegyes, a hibrid konstrukciót preferálja, amikor a diplomaszerzéshez az online tanulás mellett előír egy-két személyes kontaktfélévet, mégpedig komoly tandíjért. Mindentől függetlenül is, vajon miért ilyen lanyha a MOOC-indítási hajlam a magyar főiskolák-egyetemek körében? És a már létezőknek miért nincs reklámja, célzott marketingje, hogyan van az, hogy a szakmában viszonylag jártasak is alig tudnak róla? Ez miért nem kihasználható reklámpálya az intézményeknek, amelyek amúgy késhegyre menő harcot folytatnak a hallgatóért, főként a külföldi diákokért, akiknek a felhajtására irodákat tartanak fenn, ügynököket alkalmaznak...? 

Szívesen vennék valamilyen magyarázatot. Nekem nincs ötletem.

Idelinkelek egy tudósítást az idei BETT-ről.

Találtam egy szép, alapos elemzést Jánk Istvántól a tani-tani.info oldalon. Átemelem ide:

Nemzeti Köznevelési Portál 2,3 milliárdért
2016. jan. 30. - 18:03

       Jánk István írása

"Már több mint egy hónapja, hogy elindult aNemzeti Köznevelési Portál, melyet az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet a Microsoft Magyarországgal közösen fejlesztett egészen elképesztő összegért. A fejlesztéséhez (a digitális tankönyvekkel és taneszközökkel együtt) 2,367 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány. Arról sajnos nincs hozzáférhető információ, hogy ebből az igencsak nagynak tűnő összegből mennyit költöttek a készítők külön-külön az egyes tartalmakra, így azt sem tudjuk, hogy maga a portál mennyibe került (illetve, hogy a további fejlesztés, karbantartás mennyibe fog kerülni). Azt azonban pontosan tudjuk, hogy a létrehozott produktum, a Nemzeti Köznevelési Portál milyenre sikeredett.

Írásomban nem törekszem a portál teljes körű bemutatására, inkább afféle mozaikokat szeretnék felvillantani arról, hogy mit tud, és mit nem, mire alkalmas, és mire nem az oldal. Minderre azért van szükség, mert egyrészről a médiában meglepően szerény visszhangot váltott ki ez a projekt, másrészről pedig azért, mert oktatásügyi és társadalmi szempontból jó néhány kérdést vet fel. Ezeket a teljességre való törekvés igénye nélkül az alábbiakban közlöm.

A portál tartalma

A Nemzeti Köznevelési Portál minden tantárgyra kiterjedően tartalmaz tananyagokat, viszont – magyartanár és nyelvész lévén – én csupán az anyanyelvi neveléshez tartozó anyagokkal foglalkozom. Tehát az elkövetkezendőkben leírtak a magyar nyelv és irodalom tantárgyon belüli anyagokra vonatkoznak, igaz, némi felületes átfutás után a többi tantárgyat nézve is jó eséllyel igaznak bizonyulnának.

Ha tartalomtípus szerint keresgélünk (ezt tartom a leginkább célravezetőnek), az animációktól kezdve egészen a videókig jelölhetünk be szűrőket (ezek alapján megjelennek a tartalmak). Itt aztán számtalan típus, kategória közül választhatunk, lássuk ezek közül a legérdekesebbeket!

Az egy hónappal korábban még semmiféle anyagot nem tartalmazó „jó gyakorlat, innováció” szűrővel immáron számos tartalmat előhívhatunk. Ezek alapvetően kétfélék lehetnek: belső és külső anyagok (ez utóbbiak általában valamilyen kiállításra mutató linket takarnak). Az előbbi elsősorban óraterveket jelent, amihez külön feladatok, tudásmérők stb. is tartoznak – bár ennek elérhetőségét az oldalkészítők rendkívül furmányos módon olyan helyre (bal felső sarok, logó melletti kicsi ikon) tették, ahol a csak a legszemfülesebbek vehetik észre. Az alapgondolat tehát jó, a kivitelezés már kevésbé, pláne, hogy – kapcsolódó anyagok címszóval – azzal szembesülünk, hogy az oldal teljesen szervetlenül kapcsolódó, sőt sokszor egyáltalán nem kapcsolódó tartalmakat javasol nekünk.

A következő rendkívül kecsegtető kategória a „játékok”, amiben csupán egyetlen egy feladat árválkodik, ami a Jelenet a Pilvax-ban (helyesen: Pilvaxban) címet viseli, és egy négyoldalas párbeszédet rejt, melyet az oldal utasításának értelmében „el kell olvasniuk a diákoknak, majd eljátszani azt”. Ez nagyjából annyira hasznosítható egy tanár számára, mintha módszertani segédlet címszóval azt javasolnánk neki, hogy tanítson jól. A pedagógus képes az internet segítségével különféle anyagokat keresni, így ehhez hasonló anyagokra is könnyűszerrel rábukkan, azaz erre tökéletesen felesleges volt a készítőknek időt és energiát szánniuk.

Vannak különféle videók is az oldalon, amelyeknek egy része külső (pl. zanza.tv) hivatkozás (ezekkel most nem foglalkozom), másik részük pedig az OFI saját készítésű videói. Az utóbbiak igen széles spektrumon mozognak színvonalügyileg, ugyanis míg például Nádasdy Ádám a Pokol köreiről szólómagyarázata zseniális, addig a Linkedin nevű honlapon való profilkészítéshez segítséget nyújtó anyag botrányos és nevetséges. Tudniillik, több mint 1 percen keresztül egy Linkedinről írt folyószöveget olvashatunk, amit instrumentális zene kísér, majd a profilkészítés lépéseit feliratozva tekinthetik meg az érdeklődők ugyanerre a zenére.

Ebben az a legszomorúbb (amellett, hogy ezt a videót a készítők komolyan gondolták), hogy számtalan, tanulói szempontból hasonló taneszközzel együtt ez a videó olyannyira nem alkalmas a tanítási-tanulási folyamatban való alkalmazásra, hogy még csak a korrigálás sem lehetséges. Ennek oka az, hogy – Vigotszkij zónaelméletének megfelelően – a tanítás vagy a feladat akkor hatékony, ha a tanuló aktuális fejlettségi szintjét megelőzi, de nem annyira, hogy az már követhetetlen, megoldhatatlan számára. Vagyis nem szabad se túlságosan könnyű, se túlságosan nehéz feladatot választani: a kettő közötti optimális sávban kell maradni, mert a tanuló így juttatható el a következő fejlődési szakaszba. Ezek a tartalmak azonban nem teljesítik a zónaelméletben foglalt optimális sáv elvét, mivel a tanuló aktuális fejlettségi szintjét nemhogy nem előzik meg, hanem teljesen lemaradnak attól.

Az említett videóéhoz hasonló színvonalat képvisel az összes PDF formátumú anyag is, amiknek a különlegessége, hogy valójában nem digitálisak, legfeljebb digitális eszközzel közvetíthetőek. Az ide tartozó feladatoknak a legfőbb ismérve, hogy akár írásvetítővel is kivetíthetné a pedagógus vagy elmondhatná szóban, ugyanis úgy is épp oly interaktívak lennének, mint ezen formájukban, mivel a szóban forgó anyagok semmivel sem nyújtanak többet, mint egy-egy (digitalizált) tankönyvi lap. Nincs meg az a szignifikáns hozadék, ami a lényegi magva lenne az e-tananyagoknak, ezáltal nem szólhat semmiféle érv ezeknek az anyagoknak a alkalmazása, pláne nem a további fejlesztése mellett, hiszen analóg módszerekkel is képesek vagyunk pontosan ugyanezt reprodukálni.

Mindezeken kívül a pedagógusok letölthetnek úgynevezett eszközcsomagokat is, amik tanmeneteket, tanulmányokat vagy útmutatókat tartalmaznak (egyetlen esetben egy nem túl izgalmas, és teljesen értelmetlen, szervetlenül kapcsolódó tesztet is); ezek nem igazán nevezhetőek hasznosnak. Ugyanez mondható el a fogalomtárakról, mivel ezek a tankönyvek fogalomtáraival megegyeznek, illetve a galériákról, amelyek tökéletesen felesleges képeket tartalmaznak (pl. a barna medvéről vagy a fürdésről). Valószínűleg a készítők úgy lehettek vele, hogy ha már van ilyenünk is, akkor csak feltöltjük...

Végül ki kell emelni az úgynevezett oktatóprogramokat: ezek valóban digitális anyagok, és magukban foglalnak néhány jól sikerült, ötletes feladatot (pl. aBetűépítés vagy az Ami a szavaink mögött rejtőzik című játék). A probléma az, hogy ha az idősebb korosztály számára szeretnénk ilyen anyagot találni az oldalon, akkor már sokkal nehezebb dolgunk van: egyre feljebb haladva a korosztályoknál, egyre kevésbé áll az ötletesség.

 A portál célja, funkciói és működőképessége

Az egyébként mindenki számára ingyenesen hozzáférhető Nemzeti Köznevelési Portál célja elméletben az, hogy a tanulási-tanítási folyamat szereplőinek, a diákoknak, a szülőknek és a tanároknak nyújtson segítséget, illetve hogy összehangolja az ő tevékenységüket. Így az oldal megtekinthető diákként, szülőként és pedagógusként, azonban egyelőre semmiféle különbség nincs a három szerepkör között, azaz ez a funkció valójában nem él – még akkor sem, ha regisztrálunk.

Működik azonban az a funkció, hogy amikor a regisztrációt és a profil adatainak kitöltését követően belépünk az oldalra, akkor különféle ajánlók jelennek meg különféle tananyagokról, tankönyvekről. Ezzel az a probléma, hogy igencsak esetlegesnek és véletlenszerűnek tűnik, ugyanis olyan tantárgyak anyagaiból is kapunk ajánlatot szép számmal, amit nem jelöltünk be előzőleg. Ugyanitt láthatjuk még a tudáspróba eredményeit, a közelgő feladatokat, a velünk megosztott, valamint a legutóbb megtekintett tartalmakat. Ez egészen hasznos dolog lehetne, hiszen ha valóban működőképes a rendszer, akkor például a szülő ellenőrizheti a gyerekét, a tanár különböző tartalmakat oszthat meg a diákjaival, vagy akár a tanuló visszakövetheti eddigi eredményeit. Ám a hangsúly a működőképességen van.

Működőképesség alatt jelen esetben nem arról beszélek, hogy az oldalon egyelőre egyes funkciók nem működnek, míg mások igen. Arról van itt szó, hogy vajon a több sebből vérző oktatásunk készen áll-e egy ilyen nagy léptékű ugrásra? Meg lett-e teremtve előzetesen az az alap, amire egy ilyen kezdeményezés képes felépülni? Rendelkeznek-e a gyakorló pedagógusok kellő szintű informatikai ismerettel, és rendelkeznek-e az iskolák a megfelelő informatikai felszereltséggel mindehhez? Meggyőződésem, hogy a válasz mindegyik kérdés esetében: nem.

Félreértés ne essék. Rendkívül fontos lenne átállni egy hasonló (természetesen ennél sokkal jobban kidolgozott és átgondolt) háttérrendszerrel támogatott oktatási „modellre”, ám ehhez először a megfelelő alapokat kell lefektetni. Hogy egy kicsit szélsőséges legyek: hiába viszek Afrika éhező országaiba modern grillsütőket, ha nincs mit megsütni rajta, akkor nem lesz több, mint egy felesleges eszköz, aminek semmi haszna. Arról nem is szólva, hogy a mi grillsütőnk még ráadásul hibás is, így ha volna is mit megsütni rajta, akkor sem működne a projekt."

Saját megjegyzés: A nemzeti portál indulásakor egy bejegyzésben örvendeztem, de most, a fenti poszt olvasása után tettem egy villámlátogatást. Bejelentkezés nélkül beírtam a keresőbe, hogy angol nyelv, amire kaptam egy segédanyagot, wordben, a hozzá tartozó leírással IKT eszközök használata az angol nyelv oktatása során címmel OFI-fejléc alatt egy általános iskolában dolgozó szaktanácsadó tollából, valamint egy pár perces videót A király beszéde című film kikapcsolhatatlanul szinkronizált változatából, Széchenyi 2020 logós előlappal /?/, valamint egy magánvállalkozás, a Helen Doron Early English  - egy beíratkozó oldalra navigáló, továbbá egy promóciós YouTube-videót ajánló - nyilvánvalóan reklámnak szánt anyagát. /2015.február 2. 10.00-i állapot/ Ennyi.

 UPDATE: A gyanú is utolérte az nkp.hu-t:

"A szóvivő kitért arra is, hogy a nemzeti köznevelési portált (nkp.hu) 2,6 milliárd forintért készítette a Microsoft Magyarország. A honlapon szereplő feladatok így egyenként 100 ezer forintba kerültek, azok nagy része azonban csak a tankönyvekből van kimásolva."

A magyar iskolákat is bombázni kezdi a Microsoft - írja a Minecraft számítógépes játék nevére utalva az origo.hu.  A cikkből kiderül: az informatikai óriáscég különböző  - például már az Office-csomagoknál kipróbált - kedvezményekkel kívánja elterjeszteni az egyebek mellett a kódolás játékos elsajátítására vagy mondjuk a történelmi ismeretek bővítésére használható Minecraftot, illetve az arra épülő tanítási változatot. 

A hír Londonból érkezett, mert hát el ne feledjük: jelenleg is tart - egyébként a budapesti Educatio kiállítással párhuzamosan - a világ legnagyobb oktatástechnológiai vására, a BETT.

Prievara Tibor:  A 21. századi tanár, Neteducatio Kft.  224 oldal

 Prievara Tibor könyvét kétszer olvastam el. Először gondosan, jegyzetelgetve, el-eltűnődve, nem sokkal a könyv novemberi megjelenése után. Aztán jöttek a reakciók máshonnét, a HVG 2015. 50. számában például egy hosszú interjú a szerzővel /utóbb aztán a Vasárnapi Hírekben is/, ami elbizonytalanított: értem-e, jól értem-e a könyvet, illetve a szerző szándékát? Elolvastam, pontosabban átfutottam hát másodszor is, kihasználva a téli szünetet. Előrebocsátom: magam csak félig-meddig érzem közvetlenül érintettnek magam: egyrészt pedagógus, angoltanár vagyok, és még korszerűnek is szeretném gondolni magam, tehát örömmel fogadok minden jó ötletet, trükköt, főként, ha ezt egyenesen rendszernek nevezi a kitalálója-kifejlesztője. /Ide most kívánkozna egy zárójelek közé foglalt kérdőjel - (?) -, hiszen szerző és kritikus 4-5 éves fejlesztői munkáról beszél, a kiadói megrendelőoldal viszont ezt írja: "ÚJDONSÁG, CSAK NÁLUNK! A külföldön oly népszerű tanulásszervezési módszer kézikönyvét most először olvashatja magyarul, a hazai oktatási rendszerre adaptálva, a Tanárblog.hu népszerű szerzőjétől, olvasmányosan, gyakorlatiasan."./ 

Másrészt viszont jelenleg nem iskolásokat, hanem felnőtt csoportokat tanítok, náluk pedig - tapasztalataim szerint - sokszor egészen más és nagyon vegyes a motivációs háttér, a terhelhetőség: ez a "kell a papír a nyelvvizsgapótlékhoz"-típusú megközelítéstől az "annyiszor nekifutottam már, jó lenne végre tudni is valamennyit"-inspirációtól egészen a hobbiszintű elmekarbantartásig terjed. Ha még az eltérő tudásszintet, kort, elfoglaltságot is hozzáveszem, akkor tanárként már nagyon nehéz koherens pedagógiai rendszerben, módszertanban gondolkodni: itt nem az osztályzatok számítanak, nem elsősorban az önértékelés és a szorgalom, ha másért nem, hát azért, mert az otthoni munkát, felkészülést is alapvetően befolyásolja a munkahelyi elfoglaltság, a család. Az óráknak viszont egyszerre kell mindenki számára érdekesnek, gyakran különlegesnek lennie  - hiszen, ha nem azok, akkor a tanulók egy része törvényszerűen elkedvetlenedik és kimarad -, ráadásul sokszor az volt a benyomásom, sokuk akkor érzi, hogy tanul, hogy "angolórán van", ha legalább nyomokban megidézem számukra az akár évtizedekkel korábbi nyelvórák világát, annak minden avítt módszertani elemével együtt. Tapasztalataim szerint - legalábbis a felnőttképzésben - fontos szabály, hogy érezzék, minden pillanatban tanulnak valamit. Igaz, kinek-kinek más adja meg ezt az érzést: van, akinek a korszerűnek tartott projektmunka, van akinek az, hogy hangosan olvastatom, és kijavítok minden kiejtésbeli hibát... Personalized learning - mondanám a megoldást, csak hát erre a csoportkereteken belül csekély a lehetőség.

Ennyi kitérő után vissza a könyvhöz.

Az olvasó véleménye

"Egy promócióban láttam meg a szóban forgó könyvet, és azonnal megkívántam" - írja könyvajánlójában Boér Zsuzsa logopédus-gyógypedagógus a blogján. Én nem, sőt igazából a címe - A 21. századi tanár - egyáltalán nem tetszett. Üresnek, nagyotmondónak találok minden ilyen típusú  - az online sajtó kattintásvadászatával meghonosodott - felvezetést, témamegjelölést, 2015-ben leírva pedig még mosolyogtatónak is. Nincs mulatságosabb elolvasni pár év távlatából azokat a jövendöléseket, amelyek, főként így, január táján mondják a tutit, hogy egy-két év múlva ez meg ez történik. A jövő trendjei, a jövő oktatása, a jövő munkaerőpiaca.... Nem szeretem ezeket a megfellebbezhetetlen cimkéket. Pár éve a laptopok halálát és a táblagépek forradalmát jósolták, körülbelül egy éve a tabletek halálát és a telefonok diadalútját, mostanság meg azt olvasom, vége a mobilkorszaknak, jön a dolgok internete és az AI.  Csak a nyelvoktatásnál maradva: most a gamification, a storytelling a menő, a korszerű, a tankönyvkiadók pár évente átdolgozzák a tankönyvcsaládokat - igaz, néha csak pont annyira, hogy az új szett /ára több tízezer forint/ éppen ne legyen kombinálható az előző kiadás elemeivel -, hódít a grammar és vocabulary bank, az iChecker, de, hogy 10-15 év múlva mi marad meg ebből, mi számít majd elavultnak és mi lesz az új módi, nem tudom. de gyanítom, a 2020-as, 2030-as évek trendkövető pedagógusait azért nem fogják majd 22. századinak mondani. Elképzelem, ahogy valaki 1915-ben megmondja, milyen a korszerű, a 20. századi oktatás, mit kell tudnia egy tanárnak mondjuk a 90-es, de akár a 80-as, 70-es években.... hm. Másrészt az a gyanúm, táblával-krétával is lehet valaki innovatív, online felületen is lehet korszerűtlen, igénytelen vagy amatőr - egy ilyen kezdeményezésről egyébként pont e könyv szerzője szedte le nemrég a keresztvizet, amúgy szerintem is jogosan.

Ám a cím csak amolyan felütés. A szerző - aki azért láthatóan szereti használni a "21. századi"-minősítést, ami a könyvben amolyan viszonyítási pontként elő-előjön -, az előszóban írtak szerint nem tekinti magát "a 21. századi tanárnak" - hanem, mint hozzáteszi, "csupán a 21. századinak mondott pedagógiai elemeket" próbálta rendszerbe fűzni és a gyakorlatban kipróbálni. A 21. századinak mondott elemek az Innovative Teaching and Learning /ITL/ Research  2011 februári publikációján alapulnak, és 5 képességet sorolnak fel /együttműködés, tudásépítés, IKT-használat, valós problémák megoldása és innováció, önszabályozás/, amelyeknek a szerző viszonylag tág teret szentel; szerencsére tanáros egyértelműséggel /és időnként szintén tanáros bőbeszédűséggel/ magyarázva. Anélkül, hogy a felsorolt elemeket egyenként elemezném, nem pontosan értem, hogy az író miért érzi szükségét, hogy a saját rendszert beillessze az elméletbe. Lehet így, nincs baj ezzel, de a könyv vonalvezetésének nem tesz vele jót; nekem kicsit akadályozza a megértést és lényeglátást. Úgy tűnik, Prievara Tibor gondolatmenete és ezáltal a könyvszerkezet is túlontúl  "21. századi", vagyis digitális. Próbál rendet tartani, az általánostól az egyedi felé haladni, számozza a fejezeteket...de láthatóan megszenvedi a könyvszerkezet linearitását. Csapong, átlép az elméletből a saját gyakorlatához, majd vissza. Csak egy számomra jellemző példa: a pontrendszer ismertetésének kellős közepén bepattan a 8. fejezet /a 75. oldaltól/, ami egy egyébként érdekes elméleti fejtegetés a digitális bennszülöttekről és bevándorlókról.  De miért ott és így? Egy könyvnél ez engem zavar, egy appnál, online felületnél fel sem  tűnne - ezért gondolom, hogy a szerző digitális logikával ír könyvet -, ott lehetne mélységben szerkeszteni, a hátteret, előzményt linkekkel hátra sorolni és célra tartani, fókuszálni. És akkor nem lenne szükség arra a könnyed, önirónikus, de mégiscsak apologetikus megjegyzésre sem, hogy "Nem kínos itt elkezdeni olvasni a könyvet." Mindezt a 224 oldalas könyv 145. oldalán.

És az érdemi reflexiók előtt még egy megjegyzés. Könyvnél, de szerintem még újságnál is alapkövetelmény: ha utólag, a tördelt levonatba írunk bele, esetleg húzunk belőle, akkor annyi bekezdést, illetve oldalt kell áttördelni, hogy a változtatás az olvasó számára ne legyen észrevehető. Ennél a könyvnél nem ez történt: ordító, árulkodó lyukak vannak a szavak között például az 53., és a 79. oldalon, az 52. oldal utolsó bekezdésében pedig egy pótlólagos beírás szóköz nélküli, értelmetlen katyvasszá sűrített egy sort. Ez, mondjuk így, nem elegáns....

A tanár dilemmái

 "Egy pedagógiai szemléletváltás személyes története" - mondja a könyv alcíme, ami, azt hiszem, fedi a lényeget, már ha a dolgot a szerző egyéni szakmai fejlődéstörténetével azonosítjuk. "Termékoldalról" nézve a könyv egy folyamatosan finomodó motivációs és értékelési szisztéma  bevezetésének hiteles története. Nekem hiteles. Hiteles, mert konkrét iskola - a budapesti Madách gimnázium - angolóráinak, négy év kísérleteinek szakmai összefoglalója, sok adattal, akár statisztikailag is releváns eredményekkel, buktatókkal, tévutakkal. Négy év finomhangolásra nem kevés - valójában  ekkora a hagyományos gimnáziumi képzés teljes ciklusa.

Prievara Tibor teljesítménye szerintem már-már heroikus. És nem csak a négy év miatt, hanem azért is, mert - most majdnem leírtam azt a végtelenül utált közhelyet, hogy "gúzsba kötve táncol", de idejében észbe kaptam - a módszer kidolgozója és adaptálói /erre is vannak példák a könyvben/ nagyon keskeny mezsgyén egyensúlyoz a tanügyi szabályozás csapdái között.

Miről is van szó konkrétan? A Prievara-módszer szerint a diákok egyéni célokat egyéni utakon, önmagukat is értékelve követnek: először érdeklődési kört választanak, s e mentén haladnak különböző, nagyrészt önként és egyénien választható feladatok megoldásával a szintén előre meghatározott és megnevezett céljuk /nyelvvizsga, szókincsbővítés stb./ felé. A diákok pontokat szereznek, illetve veszíthetnek el, a pontokat pedig 3-4 hetes időszakok végén - ahogy mondják, játékosítva, vagyis a számítógépes játékok felépítésére utalva /a gamificationről itt/ -, szintenként konvertálják osztályzatokká.  Mert a szabály a Madách angolóráin is szabály, vagyis nem lehet eltérni tantervtől, témazárástól és attól, hogy a tanulói eredmények érdemjegyek formáját öltsék. Másrészt viszont az osztályzatok belső tartalmát adó pontok nem feltétlenül tudást, teljesítményt, hanem törekvést, motivációt, energiabefektetést - a diákok szóhasználatában "szorgalmat" - /is/ tükröznek. Egy közbevetett megjegyzés: annyira jó lett volna a könyv függelékéhez, dokumentumanyagához egy-két videót csatolni, hogy lássuk, hogy is fest a valóságban egy Prievara Tibor-féle tanóra...! Persze, ehhez /is/ a természetes terep az online felület, digitális alkalmazás lenne, de néhány QR-kóddal a könyvhöz is lehetett volna csatolni videót, mert én - igaz, villámkereséssel - csak ezt találtam.

Projektalapú oktatás - mondanám, bár nekem kifejezetten szimpatikus, hogy itt nincs szó a korszerűnek mondott, tapasztalataim szerint azonban osztálytermi keretek között nem túl hatékony csoportmunkáról. Hozzáadott pedagógia értékre fókuszáló oktatás - mondják sokan, bár e kifejezés pontos mibenlétét egyéni vagy csoportszinten alig tudom értelmezni, s ha igen, végképp nehéznek tartom a mérését. Ezt a kifejezést amúgy is iskolákra szokták alkalmazni,  mint ahogy ezt tette-teszi Nahalka István oktatáskutató is saját "alternatív" középiskolai rangsorának összeállításakor.

A törekvés világos, a rendszer - kompromisszumok árán - működik, és, a saját mérés, összegzések alapján még eredményes is. És szimpatikus, inspiráló. Olyannyira, hogy hetek óta gondolkodom: mit, hogyan lehetne átültetni belőle az iskolán kívüli felnőttoktatás körülményei közé. A feladat persze sok szempontból egyszerűbbnek látszik: nálunk más a tantervi kényszer, mint a közoktatásban és az osztályzás is kivédhető, legalábbis kiváltható. Én jól elvagyok, jól elvoltam eddig a százalékolással, ami persze ugyanúgy eredményalapú, ugyanúgy teljesítményt mér, viszont érzékenyebb, mint az ötfokozatú rendszer. Potenciális követőként azonban fölmerül bennem a kérdés, kell-e, lehet-e egy felnőttekből álló  - mondjuk vállalati - csoportnál az értékelés második dimenziójává tenni a motiváltságot, aktivitást, elkötelezettséget, szorgalmat? Hiszen egy 30-40 éves, adott esetben vezető beosztású tanulónál ezt rengeteg külső szempont befolyásolja, nem mondhatom neki, hogy "a te dolgod az, hogy tanulj", mert nem az a dolga. Ehhez a helyzethez a tanárnak kell alkalmazkodnia.

Szerintem ráadásul  az oktatás értékelési rendszere - akár százalékos, akár érdemjegyekkel történik - hagyományokon, beidegződéseken, közmegegyezésen alapul. Nekem most úgy tűnik, kikezdhetetlenül, bár vannak lehetőségek a szisztéma finomítására. Talán a legtöbb, amit tenni lehet, az, amit Prievara Tibor csinál - megtartja a kötelező kereteket és oldja a belső tartalmat. Én azonban ezt problémák forrásának is gondolom. Mert megegyezhetek a csoporttal, osztállyal és a gyerekek szüleivel, hogy nálam az ötös, négyes stb. nem ugyanazt jelenti, mint a szomszéd iskolában, de, ha kilépek a körből, akkor máris az érdemjegy klasszikus értelmezése válik mérvadóvá - felvételi pontokat például leginkább osztályzatok alapján, nyelvvizsgaeredményt százalék alapján kalkulálnak, és pont senkit nem érdekel, hány hónap vagy év, és milyen intenzitású munka van a számok mögött. És akkor még nem beszéltem az elvi dilemmámról. Szabad-e, lehet-e azonos "jelrendszeren" belül többféle dolgot értékelni, s ha igen, hogyan? Emlékszem, már kamaszként milyen felemásnak éreztem a kádári oktatáspolitika innovációját, a SZET-et, továbbá - párhuzamot nem vonva a két dolog között - néhány éve milyen megütközéssel hallottam azt a jó szándékkal, becsületes segítőkészséggel átitatott szabály bevezetését, hogy a hátrányos helyzet pluszpontokat ér a felvételin. Ez utóbbiról egyébként továbbra is az a véleményem, hogy minden erővel támogatni szükséges a mobilitást, a felzárkóztatást, tehetséggondozást, az egyén erőfeszítéseit pedig maximálisan díjazni kell, de talán nem úgy, hogy ezeket egy rendszer a megszerzett tudás dimenzióján belül írja jóvá. És akkor még itt van a szempontok világossá, átláthatóvá rendezése. Jó példa erre a könyvben szereplő, az órákon passzív Zsófi esete, akinek a tanár azzal próbálta meg az aktivitását növelni, hogy ő akkor is pluszpontokat kapott a megszólalásaiért, amikor másoknak ez nem járt. Zsófi kinyílt, ám idővel  - amikor a tamár úgy érezte, célt ért, és nem díjazta minden esetben pluszponttal a megszólalást - Zsófi nem értette, miért maradoznak el ezek a pontok, az osztálytársak meg azon ütődtek meg, nekik miért nem jár az, ami Zsófinak. 

 Eltanulható, jó ötletnek tartom ugyanakkor az előzetes érdeklődési irány mentén történő tanulást és a célmeghatározást, az egyéni utak bátorítását a felnőtteknél is, bár a rendszerépítés, a szabályok lefektetése alighanem hosszabb időt vesz igénybe még. Átvenném, sőt megpróbálnám kiterjeszteni a szintenként adható pontok rendszerét, mégpedig az "igazi" gamification, a játékosítás szabályai szerint - úgy, ahogy Prievara Tibor, bár talán akarta volna, szervezési és adminisztratív okokból nem tehette -, vagyis megpróbálkoznék azzal, hogy a "játékot" ne csak alapszinten lehessen elkezdeni, illetve, hogy tág időhatárok megadásával legyen lehetőség csoporton belül az eltérő időpontú teljesítésre: lehessen olyan, akár egy néhány fős csoporton belül, hogy  valaki már bőven a második szintnél tart, míg más még az elsőn jár. Fogalmam sincs, hogy ezt meg tudnám-e csinálni, félek, nem. Pedig jó lenne: az első azért, mert ezzel - főképp az alacsonyabb tudásszinteken - talán lehetne igazodni a korábbi, szunnyadó háttérismeretekhez és aktivizálni azokat. Aki tanított már céges csoportokban felnőtteket, tudja, előzetes szintfelmérés ide vagy oda, hihetetlen különbségek lehetnek tanuló és tanuló tudásszintje között még néhány fő esetén is, főként a kezdő, alsó középhaladó szinteken. A másodiknak említett játékelem beépítése pedig talán arra lenne jó, hogy ezáltal tolerálhatóbbak lennének az eltérő munkaterhelésből, családi és más élethelyzetekből adódó különbségek, helyzetek és talán csökkenne a lemorzsolódás. Meg fogok vele próbálkozni.

Végezetül pedig jó lenne valami összegzés. Gondoltam, adok egy osztályzatot a tartalomra, egyet pedig a "külalakra" vagyis a könyvre, szerkezetére, kivitelére. De ezt nem tartanám viccesnek, inkább stílszerűtlennek. Úgyhogy marad a szöveges értékelés: erős tartalom, kifogásolható tálalás.