Mire is szolgál a reményfutam? Arra, hogy az első körben jól teljesítő sportoló - aki azért annyira nem jó, hogy egyenes ágon továbbmenjen - versenyben maradhasson. De mit jelent a reményfutam az oktatásban, a munkaerőpiacon? Mondjuk az Apple képen látható kínai munkásainak.

Magasabb fizetést? Tanulást? Jobb szakmát? Esetleg csak - bármilyen - szakmát? Van kitörés?

És idehaza? Magyarországon egy-másfél évtized múltán nagyobb lesz a tülekedés az oktatási reményfutamon, mint az egyenes ágon. Most oktatáspolitizálnom kellene kicsit, bár nem akarok sem balogzoltánozni, sem parraghlászlózni. Nem vagyok társadalomtudós sem, nem értek a szociológiai elemzések készítéséhez, társadalmi jövőképek vizionálásához. Inkább csak azon tűnődnék el, hogy az elmúlt évek legmarkánsabb oktatáspolitikai döntéseit és a mai terveket tényként kezelve milyen lesz a tudáshoz jutás esélye a felnőttkorban, a frissen - vagy nem frissen - a munkaerőpiacra lépők számára.

Mert mi is történt, mi is zajlik mostanság Magyarországon?

Az általános tankötelezettség a tanuló 16. életévének betöltésekor véget ér, végzettségi elvárás - mondjuk szakképesítés megszerzése  - nincs hozzárendelve a szabályhoz. A 16 évesek akár az általános iskolából is rögtön a munkaerő- /közmunkás-/ piacra kerülhetnek.

A felsőoktatásban  - túlképzésre, illetve megint csak a munkaerőpiac igényeire hivatkozva - csökkentek, illetve jellemzően néhány társadalomtudományi és bölcsészeti szakon meg is szűntek az államilag finanszírozott helyek.

A középfokú szakképzésben, illetve a felsőoktatásban teret nyert az állandó propagandajelzője szerint "német mintára létrehozott" duális modell, vagyis az, hogy a tanulók az elméleti oktatással párhuzamosan, erre alkalmasnak mondott gazdálkodó szervezeteknél, cégeknél részesülnek gyakorlati oktatásban.

A szakközépiskolák szakgimnáziumokká, a szakképzők szakközépiskolává alakulnának, csökkenne a közismereti tárgyak óraszáma, illetve ezek aránya, bizonyos természettudományos tárgyak - szakmától függően - kikerülnének a tantervből.

Nem kezdődött még el kísérleti szinten sem a az angolszász országokban STEM-nek vagy science-nek nevezett integrált természettudományos tantárgy fejlesztése és kialakítása. Palkovics László államtitkár egy interjúban nemrég említést tett ugyan róla. ahogy annak idején Magyar Bálint miniszter is felvetette az ötletet, de a külföldön is vegyesen fogadott természettudományos integrációt - amely egyebek mellett fenekestül forgatná fel például a tanárképzés szisztémáját, ami talán nem is lenne akkora baj. Itthon viszont már a szó elhangzásának pillanatában hangos ellenkezés kíséri az ötletet. Mondjuk, tény: az államtitkár a szakiskolai /szakközépiskolai/ tantervek közismereti lebutításának egyik eszközeként képzelné a természettudomány tantárgy bevezetését, és nem ott - vagyis gyermekkorban -, ahol az integrált oktatás akár a reáltárgyak megszerettetését is szolgálhatná.

Hatályban maradt az a rendelkezés, amely legalább középfokú nyelvvizsgához köti a megszerzett diploma átvételét, és a több tízezer főnyi lemaradót egy meglehetősen bizonytalan diplomamentő programmal igyekeztek megsegíteni, illetve belengették, hogy 10 év várakozás után a nyelvvizsgátlanok buknák a diplomát.

Jogszabály rendelkezik ugyanakkor arról, hogy a magyar népesség gyengének mondott nyelvtudását javítandó  2020-tól kezdve csak legalább egy középfokú nyelvvizsgával, illetve az ezzel egyenértékű emelt szintű érettségi eredménnyel rendelkezők jelentkezhetnek felsőoktatási intézménybe. A kötelező óraszámokra vonatkozó tantervi előírások egyelőre a korábbiakkal azonosak maradtak.

Ha már nyelvtudás. Ime egy adatsor az OECD-országok 25 és 64 év közötti polgárairól:

Ez a látlelet. Akkor most ugorjuk előre vagy 10-15 évet az időben, és próbáljuk megnézni, hogyan változik nagy vonalakban a munkába állók vagy friss dolgozók összetétele a mai helyzethez képest. És ez nagyjából felmérhetetlen. Azaz ez még csak felmérhető.  Mivel a munkaerő-piacon hasznosítható képzés fogalma a ma oktatásirányítói szerint, együtt jár majd a szélesebb alapokon nyugvó háttérismeretek beszűkítésével, ez nyilván a szakmai mobilitás rovására megy majd. "Hiperstatikus" végzettségek lesznek, ha mindenki olyan színvonalon, munkamorál szerint és technikai háttér mellett tanul, ahogyan az a képzést vállaló XY Kft.-nél akkor és ott éppen szokásos. Lesznek nyilván szerencsések, nem is kevesen, akik jó szakmai képzést kapnak, legalábbis a kor akkori elvárásainak megfelelően, de a világ aligha áll meg: nekik ugyanúgy szükségük lenne majd általános szakmai műveltségre, hogy az innovációkat, új szoftverek használatát elsajátíthassák. Aki meg peches volt, szakmai gyakorlata csak papíron létezik, miközben őt lábatlankodó-udvarsöprögető tanoncgyerekként kezelték a mesterei, az így járt.

A kérdés: ki fogja az eddigiekhez képest /is/ sokkal fontosabb, alapvetőbb továbbképzéseket irányítani, szervezni és főként finanszírozni?

Az állam? Lesz a közoktatás mellett egy közel hasonló mértékű, de a mainál mindenképpen nagyságrenddel nagyobb és jobban szervezett állami felnőttoktatási rendszer? Ráadásul vegyes vagy e-learning alapokon, hogy a senkit se kelljen a továbbképzés idejére "kivenni" a munkából?

Az iparkamara? Ők előszeretettel hangoztatják a munkaerő-piaci igények szerinti oktatás fontosságát, csak épp akkor látszik némi zavarodottság, ha meg kéne mondaniuk, KONKRÉTAN mire és hány emberre lesz szükség 2-3 vagy 5-6 év múlva...

A munkaadók? Őket mi motiválja majd arra, hogy ne inkább folyamatosan cseréljék a munkatársi gárdájukat - ha megtehetik -, mint hogy saját zsebből továbbképezzék a meglévő dolgozókat?

Riogatok? Lehet. De gondoljuk csak meg, ma mennyivel elterjedtebb alapelvárás mondjuk az Excel magabiztos használata, mint 10-15 évvel ezelőtt, hogy a mai autószerelőknek mennyivel több elektronikus eszközzel - és elektronikai háttérismerettel - kell rendelkezniük, mint másfél évtizede. És akkor nem beszélek olyan fogalmakról, mint UX dizájn, CRM, stb., ami másfél évtizede jószerivel nem is léteztek.

Aztán itt vannak az egyéni ambíciók és életutak. Vélhetően növekedni fog azok száma, akik értékelhető képzettség híján általános iskolai végzettséggel, esetleg anélkül kényszerülnek munkába? /Cserébe viszont az egyetemre-főiskolára járók kevesebben lesznek./ Földuzzadhat viszont a várakozók vagy zsákutcába jutottak serege - részben, mert kiderül, piacképes szakmájuk nem is annyira piacképes. De lehetnek például olyan érettségivel rendelkezők, akik nyelvvizsga híján kényszerülnek kivárni a felsőoktatási felvételivel, illetve újra kell tervezniük az életpályájukat. 

Mi marad nekik? Mi lehet a B-terv, a reményfutam számukra? A felnőttoktatás. Aligha túlzás kimondani: a maihoz képest nehezen elképzelhető módon nőhet meg az igény a felnőttképzésre, és annak is a nem hagyományos, online és vegyes formáira. Nagy kapacitású - távoktató? - dolgozók gimnáziumaira, szakgimnáziumaira, szakiskoláira lehet szükség, digitális OKJ-ra, nyelvoktatásra, MOOC-okra, fizetős tanfolyamokra, vállalati tréningekre, nyílt vagy zárt szakmai továbbképzésekre. Mert ott lesznek még a nyelvvizsgát akarók, vagy csak a nyelvet tudni szándékozók azok mellett, akiktől munkaadójuk várja el a továbbfejlődést, lépéstartást, vagy csak úgy maguk szeretnének okosodni. És ott lesznek a pályamódosításban reménykedők, de azok is, akik csak némi pályakorrekciót képzelnek el maguknak.

Vajon kalkulálnak-e ezzel azok, akik ma az oktatási törvényeket, rendeleteket alkotják? Látnak-e ennyire előre? Tudják-e - ha felelősen gondolkodnak -, hogy azt, amit ma egyszerűsítés, hatékonyság vagy takarékosság címén kivesznek a közoktatás rendszeréből, az alighanem még mindig kevesebb, de legalábbis nem több, mint amit a felnőttképzésbe, a digitális tananyagok fejlesztésébe vissza kellene pumpálniuk? Vagy nem kéne szólnom? Szerencsésebb lenne lapítani, hallgatni? Arra gondolni, hogy ma Magyarországon az e-learning legdinamikusabban fejlődő területei - a nyelvoktatás és a vállalati továbbképzések - nem az állam, hanem kizárólag a piac által szabályozottak, és addig jó, amíg ez így is marad?