Minek nevezzelek? Minek nevezzelek téged, aki elmúltál ötven vagy hatvan éves, de meg akarsz, sőt, úgy érzed, meg is tudsz tanulni egy csomó mindent?  Nyitott vagy, és leszarod, mit mondanak a hátad mögött, be mersz ülni az iskolapadba, ha arra van kedved, és kimész bénázni a sípályára a gyerekek közé, ha a ősz fejedbe vetted, hogy márpedig te megtanulsz síelni. Megpróbálsz Mark Twain amerikai író bon mot-ja szerint élni:

Itthon leginkább hülyének néznek miatta, civilek és hivatalosságok egyaránt.

Ez oké, tudjuk. De nincs túl sok jó hírem a lehetőségekről sem. Mert mégis, hová lehet fordulni? MOOC? Idősoktatás? Szeniorok iskolája? Itthon legfeljebb néhány szervezet, oktatási intézmény, például a Pécsi Tudományegyetem  , a Zsigmond Király Főiskola, illetve pár magánkezdeményezés lát fantáziát az idősoktatásban, és szervez öregeknek - oppardon: szenioroknak - például nyelvtanfolyamokat. Pedig Amerikában, majd Nyugat-Európában már jó évtizede felismerték, az ottani - a magyarországinál persze összehasonlíthatatlanul szélesebb - középosztály nyugdíjasait kiszolgálni az oktatásban jó buli: ráérnek, szívesen töltik az idejüket valami hasznosnak gondolt elfoglaltsággal, és jó fogyasztók - amit idehaza egyelőre leginkább a termékbemutatók szervezői ismertek fel.

De hagyjuk az élethosszig tartó tanulás jegyében fogant unaloműző kurzusokat, ezek az e-learning szempontjából amúgy sem túl perspektivikusak, hiszen itt fontos vonzerő a klubszerűség, vagyis a személyes jelenléten alapuló kapcsolatteremtés. Ez idáig az idősoktatás, de mi a helyzet az idősképzéssel? Milyen lehetőségei vannak azoknak, akik ötvenen túl veszik maguknak a bátorságot, hogy szakmai ismereteiket frissítve, esetleg a közkeletű menedzserpanel szerint "a kor kihívásainak megfelelve"  úgy tanulnának, hogy mindezt utána a munkaerőpiacon kamatoztassák? Nekik tényleg kapóra jöhetnének a célzott e-learning kurzusok, ilyen azonban alig-alig található ma a nyílt oktatás piacán.

De miért is lenne? Időpocsékolás. Vagy komolyan gondolja valaki, hogy 40+ évesen pályát módosíthat? Mint a filmekben, a humoros-cukormázas amerikai tanmesékben...?

Ezzel szemben a tények a kereslet és kínálat magyarországi perspektívából: az álláspiacon - idehaza, de máshol is -  tombol a látens age discrimination, vagyis az életkor szerinti megkülönböztetés. Megtapasztalhattam, hogy a hiperhatékonyságra törekvő HR szakma  - munkakeresői szemmel nézve - leginkább hiperpökhendiséget és hiperkulturálatlanságot mutat /szabályt erősítő kivételek, kíméljetek meg attól, hogy leanyáztok/. Mert nem tudom nem modortalanságnak tekinteni például azt a magyar álláshirdetők többségénél tapasztalható gyakorlatot, hogy még egy automatikusan generált elutasító emaillel sem tisztelik meg a hoppon maradt jelentkezőt, mert több, mint gyanús, ha már a kisérőlevélben, sőt annak a tárgysorában kérik a "fizetési igény megjelölését", és mert konkrétan tudok olyan esetről, ahol a pályázatok elbírálásánál az "előszűrést" a személyügyi asszisztens azzal az utasítással végezte, hogy a 35 évnél idősebbek önéletrajzát automatikusan és olvasatlanul dobja a kukába.

 Nem vagyok mániás, sem üldözési, sem másmilyen, és a túlzott optimizmus sem jellemez, amikor azt mondom: a nem túl távoli jövőben a magukat továbbképző-átképző idősek nagy számban fognak megjelenni a felnőttoktatás, ezen belül pedig az online felnőttoktatás piacán. Olyanok, akik nem hobbitanulók, hanem akiket a szakmai továbbképzés és új szakmák elsajátítása - majd az ismeretek munkában való hasznosítása - vezérel. És ahogy létezik felnőttoktatás, és ezen belül lassan kialakul a részben sajátos közelítést, módszertant követelő idősoktatás, ugyanúgy a felnőttképzés, a vállalati tréning világán belül kialakul az idősképzés is. nemcsak tovább hódít majd az e-learning, Digitális kurzusokat képzelek, a korosabbak tanulási stratégiájának, sajátosságainak megfelelően - vagyis szakismeretükre, tapasztalataikra, speciális, korfüggő érdeklődésükre, világlátásukra, tanulási ritmusukra, technikáikra építve. E-learninges, vegyes - blended vagy hibrid - megoldásokkal.

De vajon miért fektetnének valakik, nem kevés időt, pénzt, energiát abba, hogy elméletben megalapozzák, majd a tananyag-fejlesztési, oktatás-módszertani háttér kidolgozása után önálló szakterületté emeljék az idősképzést? Talán mert van benne fantázia, és lehet - már középtávon - üzleti nyereség. Vagy talán csak azért, mert egy évtizeden belül muszáj lesz megtenni. Az "age of age discrimination" kora, gyanítom, a végéhez közeledik. Hiszen egyre kevesebb a fiatal és egyre több az öreg, fogynak az ifjú munkaképesek. Telnek-múlnak az évek, erősödik a lépéskényszer, egyre merevebb, kényszeredettebb lesz a munkáltatói mosoly, és egyre kevesebb önéletrajz végzi majd olvasatlanul a kukában. Amúgy is, a szükség kényszere miatt is talán, de a korosabbaknak kitalált továbbképző rendszer segítsége nyomán biztosan.

Lehet, nem kéne hinnem a statisztikákban, prognózisokban. Következtethetek rosszul, tévedhetek is, de azért vagy épp ezért érdemes elolvasni ezt az összefoglalót vagy az eredetit, aztán végiggondolni a munkaerő-piaci következményeket. Ennyit biztosan megér.