Mindenkinek - főként persze a nyelvtanároknak - ajánlanék egy ma, a Magyar Időkben megjelent cikket. Az írás a "Miért nem tudnak a magyarok idegen nyelveket?"-kérdéskört feszegeti annak kapcsán, hogy 2020-tól egy komplex, középfokú nyelvvizsga megléte alapfeltétele lesz a főiskolai-egyetemi felvételnek. A problémahalmazból ugyanakkor kicsit kedve szerint válogat: felemlegeti - okkal - az elavult szemléletet, idézve például Kálmán László egy tanulmányát: „Sajnos a magyar iskolákban (az idegennyelv- és a magyarórákon is) még mindig az a nyelvszemlélet uralkodik, amelyet az ókori görög és latin grammatikusoktól örököltünk. Ez a szemlélet többek között azon a tudományosan teljesen tarthatatlan elképzelésen alapul, hogy a megnyilatkozásokat szavakból rakjuk össze, miután a szóalakokat alaktanilag szépen megformáltuk, a tő és a toldalékok összerakásával”. Megszólaltatja továbbá Szentiványi-Szeles Beáta angoltanárt, aki személyes tapasztalataimmal is alátámasztható véleménye szerint "a diák nem a célnyelven akar beszélni, hanem magyarul akarja leírni az angolt. A beszélés és a beszéltetés neki nem jelent tanulást. Ha az órán nem írunk a füzetbe, pánikhangulat van, viszont boldogok a nyelvtanteszttől", és nyilatkozik Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke, aki egyebek mellett azt mondja: "A tanár segíti, és nem tanítja a tanítványt. Adagolja számára az építőeszközöket".
A cikkből kiderül továbbá, hogy az új szabály bevezetése a döntéshozók oldaláról helyénvaló /Magyar Idők a forrás, ne feledjük/, hiszen a nyelvtudás híján bennragadó diplomák száma tavaly közel 10 ezer volt /tényleg drámai adat/, továbbá, hogy a magyar iskolások nemzetközi összehasonlításban is meglehetősen magas óraszámban tanulnak idegen nyelvet.
Néhány megjegyzés:
Nem értek egyet az állami tanügyirányítók totális felmentésével, egyrészt, mert továbbra is ragaszkodnak a gimnáziumokban a második idegen nyelv kötelező tanításához, ahelyett, hogy az iskolákra bíznák, hogy a helyi viszonyok alapján eldöntsék, nem jobb-e ezt az időt - két éven keresztül heti három tanóra - inkább az első idegen nyelv elsajátíttatására fordítani. Persze, a gimnáziumok zöme, talán képes így is eljuttatni a diákokat vagy a diákok egy részét a középszintű nyelvtudásig akár úgy is, hogy nincs szükség mellétanulásra, magánórákra, bár ezzel kapcsolatban már vannak kételyeim. Meg amiatt is, van-e értelme belefogni a második nyelvbe ennyi órában, ilyen intenzitással...de jó. Viszont temérdek olyen középiskola van - ismerek ilyeneket én is - ahol ma a diákok 80-90 százaléka számára az érettségi pillanatában reménytelenül messzinek tűnik az emelt szint, illetve a középfokú vizsga, rajtuk talán segíthetne egy ilyen mérlegelési lehetőség.
Másrészt azért, mert a döntéshozóknak láthatólag fogalmuk sincs, mi zajlik az angol-, német- stb. órákon. Ezt persze így nem mondatik ki, de a cikk végkicsengése árulkodó: "Tíz éve nincs adat arról, milyen módszerekkel folyik a nyelvtanítás a közoktatásban. Amíg nincs adatfelvétel, nincs érdemi megoldás sem – mondja Rozgonyi Zoltán. – Ezután lehet csak pontosabb arányokat megállapítani arról, hogy a sikeres nyelvtanulás mennyiben múlik a családi háttéren, a tanáron, a heti óraszámon vagy a csoportbontáson.
A három hónapos felmérés várható költsége 25-27 millió forint. Ha eredményes lesz, megéri."
Harmadrészt, és legfőképpen pedig azért, mert kimondva-kimondatlanul olyan szemléletet szeretnének látni a nyelvórákon, amit az iskolákban amúgy hivatalosan egyáltalán nem, esetleg csak csekély mértékben támogatnak. Ha ez valakinek eddig nem volt világos, akkor olvassa vissza a silány magyarországi PISA eredményeket relativizáló, a tananyag-elsajátítás szerepét hangsúlyozó hivatalos és félhivatalos megnyilatkozásokat, például ezt. Márpedig, ha az általános és középiskolákban a Nemzeti Alaptanterv szerinti tananyag elsajátítása az elsődleges, erre kondicionáljuk a gyerekeket, akkor nem könnyű átállítani őket. Feltéve egyáltalán, hogy a "központ" igazán és nagyon-nagyon akarja...e szempontból érdemes egy pillantást vetni az emelt szintű, vagyis a középfokú nyelvvizsgával egyenértékű érettségi feladataira.
Személyes tapasztalat: az általam tanított érettségizettek 12 év iskolába járás után is eléggé idegenül mozognak a kiscsoportos vagy páros munka ingoványában, érzékelhető, mennyire szokatlan nekik, pedig ezek a dolgok tényleg nem számítanak ma már pedagógiai innovációnak, nem is beszélve a projektfeladatokról. Ráadásul - használható és tankönyvjegyzékre vétetett - külföldi fejlesztésű tankönyvek sorából lehet választani, ezek között pedig szerintem elenyésző számú- bár van - rossz könyv, az átlag alapján erős négyes osztályzattal értékelném a könyveket. Ezeknél pedig a munkafüzet feladatai közé épülnek be a "nem hagyományos feldolgozást igénylő" tételek. És akkor nem beszéltem arról, hogy mindegyikükhöz van tanári kézikönyv, módszertani útmutatóval...
A tanár elmondja, feladja, számon kéri - ez a legkényelmesebb tanárnak, diáknak egyaránt, és még azzal is lehet érvelni, hogy ez a leghatékonyabb módja a kétségkívül túlméretes anyag átadásának. Ha pedig a gyerek ezt kapja matekból, töriből, magyarból, akkor ezt várja el angolból is...nehezen érti, értheti meg, hogy az angol vagy német más, mint a többi. Szóval a nyelvtudás rendeleti előírása előtt/mellett/helyett van még teendője mindenkinek.
