Régóta fontolgatjuk már, de most, hogy olvastam egy, "a véleményrovatban közölt publicisztikákkal a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet"-típusú írást , azt hiszem, belevágunk és belépünk a fogyasztóvédők /céggyalázók?/ közé.

 A konkrét cikkel nem gondolnék amúgy túl sokat foglalkozni, nem akarom megvédeni sem a "félművelt ökobloggereket", sem megtámogatni a senior manager álláspontját. Már csak azért sem, mert a műfaj ilyen, a neten mindenki ír mindenfélét, okosakat, zagyvaságokat. Semmi baj azzal, ha nem minősítgetve, útszélien teszi, a megbírált meg szálljon magába, ha kell, védje meg magát, akár a bíróságon is, ha úgy gondolja, méltánytalanság érte. Mi, olvasók pedig majd eldöntjük, kinek hiszünk. Csak egyetlen fölvetéshez tennék hozzá egy személyes történetet.

"Anélkül, hogy a „régen minden jobb volt” álságos ösvényére tévednénk, emlékezzünk vissza, mi volt a közösségi média előtt: voltak teszt-magazinok, amik egy kutatóintézetnél vetették alá a termékeket szimulált használatnak, valamint végeztek próbavásárlásokat is, szolgáltatások esetén, aztán így születtek nagyjából igazságos ítéletek" - írja a szerző.

Ehhez kapcsolódik egy sok-sok éves, a közösségi média korszaka előtti tapasztalatom. Egy újságnál dolgoztam akkoriban, amikor a lapnál néhányan elhatározták, készítenek egy tesztet az ásványvizekről. Ez /már/ akkor /is/ elég drága dolog volt, félművelt ökobloggerek - ha lettek volna - biztos nem engedhették volna meg maguknak. Szóval, a kollégáim vásároltak mintákat, közjegyző jelenlétében kódokkal látták el az üvegcséket, hogy a vizsgálat során senki se tudhassa, kinek milyen termékéről van szó, aztán megrendeltek egy elemzést a külső megbízásra is dolgozó, de állami feladatokat is ellátó labortól. A labor munkatársai pedig még így is megrettentek, és csak hosszas győzködésre vállalták a pénzes megbízást, mondván - anonim minta ide vagy oda -, mi van, ha kiderül, hogy X vagy Y óriáscég terméke nem megfelelő, sok benne az oda nem illő anyag, nem fog-e mégiscsak kiderülni idő előtt, melyik minta honnét származik és főként, nem lesz-e ebből nekik bajuk....?

Tény, a műfaj azóta jószerével eltűnt, de vajon nem azért, mert megszűntek a tisztességes - értsd: független, nem elvárásokat támasztó - finanszírozóik? A félművelten fikázókat én sem szeretem, de nem szeretem az elfogulatlanság álarcával mások zsebéből kikandikálókat sem, akik az objektivitás mezében simogatják-dicsérik a fenntartókat, esetleg bérgyalázzák a konkurenciát. Mert ilyenek is vannak, nem is kevesen, az alapos gyanúhoz elég végigfutni a hírgyűjtő oldalak kínálatán.

De vissza a lényeghez. Arra gondoltunk, hogy indítunk egy  tananyag- és tankönyvkritikai oldalt, pedagógiai művekről, tankönyvekről, online kurzusokról. Szubjektíven, de függetlenül, esetenként talán vitatható megállapításokkal, de mindenképpen részrehajlástól mentesen. Hirdetőket szívesen látunk, de pr-cikket, márkázott tartalmat nem. Közösségi alapon, közösségi finanszírozással akár, ha sikerül, ha nem, akkor pedig legfeljebb nem élünk meg belőle, a szakértők díját pedig majd csak kiköhögjük valahogy. Mert hát majdhogynem elfelejtettem: bloggerek leszünk ugyan, de nem akarunk félműveltek lenni. Mindent elolvasunk, az e-kurzusokat végigcsináljuk, ha kell, gyakorló pedagógusokkal, diákokkal egyeztetünk, és várunk minden véleményt, ami érdemi.

Szeretnénk januárban elindulni vele, aztán meglátjuk.