Az e-learning magyar pályájának legfőbb előnye talán, hogy van. Igaz, a kiszolgáló létesítményeire még ráfér a munka, kicsit hevenyészettek itt-ott a boxok is, de a betoncsík már látszik.Foghíjasak az ideiglenes lelátók is, szóval ez azért ma még kis pálya. Azokhoz az amerikai, ázsiai és európai arénákhoz képest legalábbis, amelyeken már évek óta dübörög a verseny.

Azt persze nehéz megmondani, mikortól lehet az e-learning új korszakáról beszélni. Talán nem tévedünk nagyot, ha ezt a MOOC-ok, vagyis az ingyenes online tömegkurzusok megjelenéséhez kötjük. Ezt megelőzően vagy ezzel párhuzamosan persze zajlott/zajlik az informatikában egyfajta oktatástechnológiai forradalom is. Az IT-szektor hamar ráérzett az üzletre: a távoktatás tartalomkezelő, illetve a teljes folyamatot vezérelni képes, LMS-ként vagy LCMS-ként emlegetett keretrendszerek fejlesztésében, eladásában nagy pénz van. A tananyagkészítők pedig ezen rendszerek segítségével elkezdték tervezni, irányítani az online tanulást. Videómegosztókra felzúdított tömegáru helyett szakosodott gyűjtőportálok, piacterek felületére vitték fel a tananyagot és ma már irányítják, programozzák a tanítást. Megjelentek az interaktív konzultációk, a tanulócsoportok formálásával a közös felfedezés, csoportos tanulás lehetősége, sőt az ellenőrzésé és a távvizsgáztatásé is. "Szerezz diplomát otthon, a karosszékben ülve!" - így a bombasztikus - és mára már közhellyé koptatott - reklámmondat, miközben azért ma még viszonylag kevés az olyan felsőoktatási intézmény, amely nem vegyes rendszerben, tehát mindenfajta egyetemi jelenlét nélkül hajlandó diplomát adni.

Az e-learning fejlődése persze inkább csak következmény. Vagyis egy lehetséges megoldás az önfejlesztési céllal, de még inkább hobbiból tanuló felnőttek tanulási igényének kielégítésére. Manapság ezt LL-nek, vagyis lifelong learningnek nevezik, de az amerikai felsőoktatási intézmények az "élethosszig tartó tanulás" jelenségével - és az ezzel kapcsolatos, máig létező dilemmával - már akkor szembesültek, amikor ezt még senki nem illette külön szakkifejezéssel. A kilencvenes évek közepén amerikai tanulmányutam során a Providence-ben működő művészeti főiskola campusán egy, a többitől elkülönülve álló, több emeletes modern épületre lettem figyelmes. "Ez a felnőttképzési központunk" - mutatta ottani kísérőm, majd hosszasan elmagyarázta: néhány éve hihetetlen érdeklődés - és tandíjfizetési hajlandóság - mutatkozik a felnőttek, és leginkább a szeniorok, vagyis a középosztálybeli fiatal/os nyugdíjasok körében az egyetemi kurzusok hallgatása iránt. "Önálló szervezetet hoztunk létre, külön épülettel, hiszen azt sem akarjuk, hogy a felnőtt hallgatók negatívan befolyásolják a színvonalat és az iskola renoméját."

Hát, igen, az e-learning világából is ismert megoldás, amikor az egyetem az "igazihoz" hasonló, ám mégiscsak megkülönböztetett online diplomát kínál. Amiért a Harvard online oklevelét a Harvard Extension School adja ki, vagy amiért a Johns Hopkins Egyetem Krieger School, illetve Whiting School név alatt hirdet diplomát adó tanulmányokat. Másfelől pedig a pénz. Mondják, az e-learning ma tízmilliárd dollár nagyságrendű biznisz, sőt tavaly már olvastam 2015-re százmilliárdos jóslatot is. Persze, a számok röpködnek: egy másik forrás szerint a mobilos tanulás, azaz az m-learning éves összértéke ma 6-7 milliárd dollár körül van.  De vajon mi mennyi?