MGYOSZ: Komplex javaslat a szakképzés fejlesztésére - ezt a címet viseli a gyáriparosok szövetségének a múlt héten kiadott sajtóközleménye. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségét egyébként gittegyletnek, igaz, ellenzékiséggel aligha vádolható gittegyletnek tartom, akik legutóbb ezzel a követeléssel tudtak jelentősebb sajtófigyelmet kiváltani:

 De maradjunk a közleménynél. Így fest betűhíven az MGYOSZ-diagnózis:

" A szakképzéssel foglalkozó intézményi struktúra az optimálisnál elaprózottabb, sok, jellemzőjében heterogén összetételű, alacsony hatékonyságú.

 A végzettséget szerző diákok portfóliója jelentősen eltér a gazdaság valós igényeitől, mind minőségében, mind számszerűségében.

 A szakképzés bemenetét jelentő, az alapképzésből kilépő tanulók alapvető készségei (szövegértés, számolás, önkifejezés,stb.) nem adnak kellő alapot a XXI. század kihívásainak megfelelni képes, a változásokra, átképzésekre, továbbtanulásra nyitott szakemberek képzéséhez.

 Az alapképzésből kilépők a „maradék elv” alapján kerülnek a szakképzésbe, emiatt nagyon magas a lemorzsolódás.

 A szakképzés minőségét maghatározó oktatói kar motiváltsága nem éri el a szükséges és kívánatos szintet.

 A szakmunkás image nagyon alacsony, nincs vonzási képessége a szakmunkának.

 A képzés költsége irreálisan magas a kibocsátás minőségéhez viszonyítva."

És íme, a javasolt terápia:

1. Rendszerszintű, hosszú távú megközelítésre van szükség az elmúlt évtizedek (sokszor az EU támogatási lehetőségekhez és ciklusokhoz illesztett) projekt-megközelítése helyett.

2. A folyamat minden szereplőjének (szülő, diák, vállalat, kormányzat, oktatási intézmények, szakmai szövetségek) rövid- és hosszú távú érdekeit harmonizálni szükséges a stratégiai célok szem előtt tartásával.

 3. Az elaprózott, heterogén intézményrendszer minősítése, racionalizálása

4. Az elméleti és gyakorlati oktatók folyamatos szakmai fejlődésének biztosítása, speciális szakképzési módszertani elemek bevezetése

5. A településszerkezeti adottságok helyett a munkaerőigény területi igényeinek figyelembevétele (ezáltal kikerülhetővé válik a problémák konzerválása)

6. Az alapképzés hiányosságainak megszüntetése, illetve a szükséges felzárkóztatás megvalósítása bármi áron (alapozó év, közismereti óraszám növelése, belső vizsgakövetelmények)

7. A szakmai szövetségek aktivitásának kihasználása a minőségi fejlődés érdekében

8. Pályaorientációs rendszer teljessé tétele és alkalmazásának jogszabályszintű előírása, szülői attitűdök befolyásolása (a stakeholderek bevonásával)

9. Üzemek feletti képzési modell beemelése a duális képzési struktúrába

10. Munkaerő piaci trendjelzések készítése, valamint a követő-figyelő rendszer kiépítése, működtetése

11. Szakmaszerkezeti döntések megalapozottságának erősítése

12. Fair bérpolitika

13. A szakmunka újra pozicionálása, figyelembe véve az érdemtelenül alacsony, elérhető jövedelmeket

 Az első benyomásom az volt, na, megint egy szokásos menedzserfrázis-gyűjtemény, kötelező /?/, de alapvetően semmit nem jelentő közhelyekkel a XXI. századi kihívásokról, stratégiai célok harmonizálásáról...bla-bla-bla... Meg feltűnt, hogy a gyáriparosoknak mintha némi kihívással kellene megküzdeniük, ha a magyar nyelv helyesírásáról van szó, én például biztosan nem két szóba írnám azt, hogy "maradék elv", meg azt, hogy "újra pozicionálás", de nem is vagyok-leszek gyáriparos. Aztán a bicska is kinyílt kicsit a zsebemben ekkora /gigantikus/ szemforgatás láttán: szó esik a szakképzés alacsony presztízséről, a fair bérpolitika szükségességéről, érdemtelenül alacsony jövedelmekről. Csupa olyan problémáról, feszültségről, aminek kialakulásáért legfőképpen maguk a munkaadók felelősek, és leginkább ők tudnának tenni ellene. 

Továbbgondolva a dolgot viszont kicsit megfagyott bennem a vér. Eszembe jutott, hogy az MGYOSZ elnökségének tagja például Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki ma élet-halál ura a magyar szakképzés-politikában és elévülhetetlen felelőssége van abban, hogy a szakoktatás ügye ott tart, ahol tart. És felidéződött bennem: a korábbi MGYOSZ-os vendégmunkásigény megfogalmazása után néhány héttel a gazdasági miniszter belengette, hogy megkönnyítenék az Ukrajnából érkező munkavállalók dolgát, továbbá, hogy a mostani fogalmazvány - benne a bérviszonyokra utaló passzusokkal - csak pár nappal előzte meg a minimálbér-emelés kormánytervének bejelentését.

Gyanítom tehát, összjáték van. A "szakma képviselői" kapnak egy útmutatást, utasítást, esetleg egy leiratot "felsőbb helyről", saját közleményként nyilvánosságra hozzák, a kormányzati döntéshozók pedig, meghallgatva "a szakma képviselőinek" véleményét, lépnek. Ez persze nem új dolog, a KDNP például időről-időre vállalja ezt a szerepet, gondoljunk csak a vasárnapi boltzár bevezetésére, de mi van, ha a MGYOSZ-állásfoglalás minden pontját ennyire komolyan kell venni?

Számomra a legrémisztőbb az "elaprózott, heterogén intézményrendszer...racionalizálása", illetve az, hogy a szakképző intézményeknél ne a "településszerkezeti igényeket", hanem a "munkaerőigény területi igényeit" /sic! - Kazinczy, szegény forog a sírjában/ vegyék figyelembe. Amit pedig nem tudok másként értelmezni, mint a 14-15 éves gyerekeket arra kényszeríteni, hogy az iskolába járáshoz napi 20, 30 vagy 50 kilométert utazzanak, ráadásul olyan gyerekeket, akik között magas számban vannak a rossz körülmények között élők, hátrányos helyzetűek, szegények, illetve azok, akiknek alacsony a tanulási motivációjuk és sok köztük a speciális nevelési igényű. Tudom, miről beszélek, tanítottam ilyen diákokat, ráadásul nem csak szakközépiskolásokat, hanem szakgimnazistákat is. Tudom, milyen szubkultúrák alakulnak így ki, tudom, mekkora a veszélye a körükben a lógásnak, kimaradásnak. És azt is, mekkora hányaduk mondta már a 9. évfolyam elején, hogy csak arra várnak, hogy betöltsék a 16. életévüket, és huss...soha többé át nem lépik az iskola kapuját. Így kellene harcolni a lemorzsolódás ellen?

Gratulálok, magyar munkaadók és gyáriparosok!